Az egészségnek Telkiben ára van

kórház, egészségügy, Telki, magánkórház | Népszabadság   Népszabadság
Telki valamivel több mint kétezer lelkes község karnyújtásnyira, alig hét kilométerre Budapesttől. A falu két dologban vezeti a megyei, s tágasabban a hazai toplistát: lakóinak számához viszonyítva a be-, illetve a fővárosból kitelepülők révén tavaly ennek a településnek gyarapodott leginkább a népessége, és itt, a Budai Tájvédelmi Körzet határán található ötödik hónapja az ország egyetlen magánkórháza.

A telki magánkórházzal kapcsolatos vizsgálódásainkat a községi bisztróban kezdjük. A minimum módosnak hírlő településnek e cseppet szegényesnek tetsző helyiségében néhány telki atyafi borozgat. Amikor kérdem tőlük, mikor jártak utoljára a hírességnek számító elegáns gyógyászati intézményben, kuncognak, a fejüket rázzák.

- Soha. Odabent még soha - mondják. - Csak kívülről láttuk.

- Akkor maguk biztosan nagyon egészséges emberek - incselkedem.

- Hála istennek, megvagyunk - hallom. - Csak hát nem egészen erről van szó. Hanem arról, hogy azt nem nekünk építették.

- Hát nem a falusiaké, a környéké a kórház?

- Nem hát. Oda vastag buksza kell.

Van azért helyi haszna is annak, hogy éppen itt áll ez a magánkórház, hiszen néhány telki ott dolgozhat. Viszonylag jó a kereset. Igaz, szigorúak a követelmények még a kiszolgáló személyzetet illetően is. Ha például a takarítók nem viselik rendben, katonásan a formaruhát, azonnal menesztik őket. Előfordult már.

A telki magánkórház a falu szélén, egy négyhektárnyi, dombok karolta medencében áll, úgy hét kilométernyire a főváros peremétől. A kétségkívül csinos, alakias épülethez fasor vezet. Bezsilipelünk a kapunál, megkapjuk a látogatókártyát. A parkolóban elegáns kocsik állnak. Az egyetlen Trabantot leszámítva a mi Skodánk a legszerényebb járgány.

Az emeletes épület 3900 négyzetméteres. A százágyas egészségügyi intézmény modern előcsarnoka, a recepció tájéka inkább szállodai miliőre emlékeztet, mintsem kórházira. Egyik oldalon nyílik a szolidan, visszafogottan elegánskávézó és az étterem, a másikon kényelmesen berendezett váróba toppanhat az ember. A belső terek egyébként egyszerűek, tiszták, praktikusak és csinosak. Ugyanez jellemző az összkomfortos szobákra is. A gyógyulást szolgáló eszközökön túl például valamennyihez külön fürdőszoba, márkás távirányítós színes televízió és telefon tartozik. És persze teljes körű szobaszerviz, csak jelezni kell, s a pincér rögvest teljesíti a vendég, akarom mondani, a beteg kívánságát.

A telki magánkórház története azzal kezdődik, hogy körülbelül két esztendeje két orvosnak az a különös gondolata támadt, hogy magánkórházat kéne létesíteni, s ötletükhöz partnert is találtak: a Bankár Holding Részvénytársaságot. Az intézmény a gazdasági tapasztalatokkal rendelkező társaság, a haszonnal kecsegtető üzleti megfontolás, valamint az orvoslásban és a nemzetközi kórházszervezésben jártas szakemberek kézfogásának az eredménye.

Dióssy Gábor ügyvezető igazgató arról tájékoztat: olyan intézményt akartak létrehozni, amely nem egyike a már működő egészségügyi magánintézményeknek, hanem egyedülálló ebben az ágazatban. Ez nem speciális szakrendelő, nem csupán egyes részterületeken nyújtanak szolgáltatásokat. A kórházi rangnak például minimális feltétele, hogy legalább száz ággyal rendelkezzen. Négy alapszakmában dolgoznak: belgyógyászat, sebészet, ápolás, laboratóriumi szolgáltatás. Ezenkívül számos más klinikai területen is fogadják a betegeket, továbbá tucatnál is több szakágban végeznek ambuláns ellátást. A gyógyításhoz magyar, de nemzetközi viszonylatban is csúcstechnikát, technológiát alkalmaznak.

- Annak idején az ötletgazdák, a befektetők miért éppen arra gondoltak, hogy éppen magánkórházat kéne nyitni?

- Mert ilyen nem volt még Magyarországon - mondja Dióssy Gábor. - Élvezni akartuk ebben a kategóriában a monopolhelyzet előnyeit. Elsősorban a műtétekre, az úgynevezett nagyműtétekre és a hozzájuk kapcsolódó, magas színvonalú ellátásra és más szakmai szolgáltatásokra gondolok. A jelek szerint e számítás bevált. Rajtunk kívül nagyműtéteket magánintézmény nem végzett, s ma sem végez.

Az ötlet megvalósítása összességében 1,3 milliárd forintba került, amit a befektetők kizárólag magántőkéből finanszíroztak. A kórház tavaly, szeptember 16-án nyitott kaput. Azért választották Telkit, mert a főváros közvetlen közelében szerettek volna dolgozni, hiszen a remélt klientúra ebben a térségben él és - vagy - dolgozik. Nyugodt környéket kerestek, hogy a betegek gyógyulását maximálisan segíthesse a tiszta, kellemes természeti környezet is. Az sem volt mellékes szempont, hogy a Zsámbéki-medencébe egyre erőteljesebben áramlanak ki Budapestről azok, akik a napi munka után otthonukban csendre, jó levegőre vágynak.

- Végül is összességében kikre építették gazdasági terveiket?

- Azokra, akik elégedetlenek az állami kórházak színvonalával. Kínálatunkkal őket céloztuk meg, azokat, akik igénylik a valóban minőségi ellátást, s rendelkeznek hozzá elegendő pénzzel.

- Vagyis a gazdagokat.

- Igen. Nincs mit titkolni ezen. Az állami intézményekhez, s kiváltképp az ingyenes egészségügyi szolgáltatásokhoz képest mi kétségkívül drágák vagyunk. De egyre többen jönnek hozzánk olyanokis, akiket nem vet fel a pénz, nem tartoznak a "multik" közé, de mégis hajlandók áldozni alkalomadtán, például megtakarításaikból a magas nívójú gyógyításra.

- A szolgáltatások finanszírozását illetően milyen viszonyban állnak a társadalombiztosítással, az Országos Egészségbiztosítási Pénztárral (OEP)?

- Az OEP-től egyetlen fillért sem kapunk. Egyelőre csak bízhatunk abban, hogy az OEP egyszer bennünket is finanszíroz majd tevékenységünk okán, ahogyan más egészségügyi intézményeket. Így lenne logikus, mert betegeink zömének ez járna, hiszen ők is fizetik a kötelező társadalombiztosítási járulékot, s mivel nálunk kezeltetik magukat, nem jelennek meg a közkórházakban.

Ha az OEP-pel nem is, egyes magánbiztosítókkal azért kialakította kapcsolatait a kórház. Így például a Providencia-Generali-csoporttal. A kötelező társadalombiztosítást kiegészítő teljes körű egészségbiztosítás szükség esetén automatikusan fedezetet nyújt a telki kórház szolgáltatásainak zömére bizonyos öszszeghatárig, mert a Providencia-Generali-csoporttal egyeztetik az árakat. A páciensnek elég bemutatni az érvényes kötvényt, s nem kell a pénztárcájához nyúlnia. Ami pedig a külföldieket illeti: egészségügyi intézményként elismert szolgáltatói vagyunk a nagy külföldi biztosítók nemzetközi szervezetének.

- Lassan öt hónapja dolgoznak. Megteremtett lehetőségeiket milyen mértékben hasznosítják?

- Ez magánvállalkozás, az adatok nem nyilvánosak. Annyit mondhatok: forgalmunk gyors ütemben növekszik, az eredeti üzleti terveknek megfelelően.

- Pedig az a hír járja, hogy bajban vannak, kevés a páciens, kong az ürességtől az épület.

- Nem igaz. Egyre többen keresnek fel bennünket.

- A vállalkozás ma még viszi, vagy hozza már a pénzt, a profitot?

- Természetesen még viszi.

- Mikor lesznek nyereségesek?

- Reméljük, már jövőre. S arra számítunk, hogy öt éven belül az 1,3 milliárdos beruházási értéket kitermeli a kórház. Noha a gyógyításnak bizonyos fokig óhatatlanul van küldetéses háttere, tevékenységünket azért elsősorban és bevallottan mégiscsak kőkemény üzletnek tekintjük, nem pedig humánmissziónak.

Az igazgató kísérőt ad mellénk, sétáljunk végig az épületen, győződjünk meg saját szemünkkel az elmondottakról. Kalauzunk, Kuhárszky Andrea PR-manager vezet végig a házon. Bekukkantunk egy üres betegszobába. Tényleg olyan, mint amit hallottunk róla bútorzattól, tévétől a telefonig. Valóban afféle "négycsillagos". Olyan szobába, ahol "laknak" is, nem nyithattunk be. Ebben az intézményben ugyanis nem illik oktalanul zavarni a betegeket, másrészt pedig ezen a helyen kötelező szabály minden vonatkozásban a diszkréció. Olyannyira, hogy még annak a csöppségnek a nevét sem hallhatjuk, aki néhány perce született.

Valószínűleg rossz pillanatban bámészkodunk az egyre növekvő forgalmú kórházban, mert a folyosók üresek, a vizsgálók és a kezelők zárva, szinte egyetlen beteggel sem találkozunk sehol. Hogy azért mégis vannak vendégei a háznak, azt leginkább az mutatja, hogy Szalay László pincér így délidőben kiskocsijával szállítja az étlapról választott menüt valakiknek valahova. A felszolgáló újsághirdetésre jelentkezve lett tagja a telki csapatnak. Ahogy mondja, a jó fizetésért és a havi 176 órás, precízen betartott munkaidőért hagyta el tizennégy év után a vendéglők, a kockás abroszú kiskocsmák világát.Leballagunk a földszintre, a recepcióhoz. Benézünk még a kávézóba. Néptelen. Akárcsak a szomszédos étterem, ahol csupán egyetlen asztalnál ülnek. Dióssy igazgató úr kollégáival ebédhez készülődik.

| kórház, egészségügy, Telki, magánkórház
2002-07-10 13:10:23


data-full-width-responsive="true">