Hirdetés

Nőhet az orvosi ügyelet díja

ügyelet, kamara, orvosi ügyelet, orvosok, szabályozás |

Népszabadság   Népszabadság

A hét közepén folytatódnak a tárgyalások a Magyar Orvosi Kamara (MOK) és a Népjóléti Minisztérium között az orvosi ügyeletek szabályozásáról. A kamara szerint a túlmunka szabályozása orvoshiánnyal járhat.

Gyenes Géza, a MOK egyik vezető munkatársa lapunk érdeklődésére elmondta: céljuk az, hogy az ügyeletet ellátó orvosok a többi közalkalmazottal azonos elbírálást kapjanak. A munka törvénykönyve évente 200 túlórát engedélyez, s azt is előírja, hogy az ügyeletet követően munkaszüneti nap illeti meg az alkalmazottakat. Ezzel szemben nem ritka, hogy az orvosok évente 900 óra ügyeletet teljesítenek, s a legtöbb helyen meg sem kapják az érte járó díjazást. Ez a kamara szerint törvénytelen és diszkriminatív.

A kamara tisztában van azzal, hogy a túlmunka korlátozása orvoshiánnyal jár majd. Ennek ellenére az álláspontja az, hogy a törvényesnél négyszer-ötször több többletmunka nemcsak az orvosokra, hanem az általuk ellátott betegekre is veszélyes lehet. Gyenes doktor elmondta azt is, hogy számításaik szerint - a tb-járulékokkal együtt - 20 milliárd forintra rúg az orvosoknak ki nem fizetett ügyelet díja. A MOK nem kezdeményez hivatalos pereket, de támogatja az ügyben egyénileg bírósághoz forduló orvosokat.

Gulyás Judit, az Egészségügyben Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének elnöke azt várja a kamarától, hogy határozza meg az egyes orvosi munkakörökre vonatkozó szakmai szabályokat. Elmondta azt is, hogy jogi szabályozás híján egyelőre az ígért ötszázalékos túlóradíj-emelésre sem került sor, az e célra elkülönített 500 millió forint az egészségpénztár kasszájában van. A tárgyalásoktól azt várják, hogy ez év végéig minden munkakörben 26 százalékkal emeljék az ügyeleti díjakat.

Kökény Mihály népjóléti miniszter kijelentette: tartják magukat a szakszervezettel kötött megállapodáshoz. E szerint július elejéig kidolgozzák az egészségügyi dolgozók sajátos munkájával harmonizáló ügyeleti szabályozást, amit reményei szerint az új Országgyűlés figyelembe vesz majd a jövő évi költségvetés tervezésekor. Kökény arra számít, hogy a kamara meghatározza az orvosok által havonta maximálisan teljesíthető túlórák és az őket megillető pihenőnapok számát.

ügyelet, kamara, orvosi ügyelet, orvosok, szabályozás

2002-07-10 11:39:52

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop