Pert nyert a dávodi kislány

Alfa, kislány, bíróság, abortusz | Népszabadság   Népszabadság
Az Alfa Magzat-, Csecsemő-, Gyermek- és Családvédelmi Szövetség és a bajai lelkész megsértette az abortuszon átesett 13 éves dávodi kislány és édesanyja személyiségi jogait - állapította meg a Budai Központi Kerületi Bíróság szerdán elsőfokú ítéletében. A követelt hatmilliós kárigénnyel szemben azonban csak négyszázezer forintot ítélt meg a bíróság.

A Bács-Kiskun megyei Dávodon tavaly esett teherbe a 13 éves P. Katalin. Az apa a szomszéd falubeli 24 éves B. Péter volt. Amikor a kislány tudomást szerzett terhességéről, többek között a családvédelmi szolgálathoz fordult segítségért. Az anya, mint gyermeke törvényes képviselője, terhességmegszakítási kérelemmel fordult a bajai városi kórházhoz. P. Katalinon februárban el is végezték volna a műtétet, ám félt, ezért nem jelent meg az adott időben. Így új kérelmet kellett benyújtani, ekkor azonban már mások is kezdték magukénak érezni az ő magánügyét.

A történtek a bajai lelkész fülébe jutottak, aki sikertelenül próbálta lebeszélni a családot az abortuszról. Ezután a lelkész az Alfa Szövetséggel vette fel a kapcsolatot. Március 1-jén a magzatvédő szövetség a bajai gyámhivatalhoz fordult. A hivatal az Alfa kérésére magzatgondnokot nevezett ki, aki pert indított a magzat megtartása érdekében. A március 2-ra kiírt műtétet így nem végezték el. A Bajai Városi Bíróság március 20-án első fokon hatálytalanította a kislány édesanyjának a terhesség megszakítása iránti kérelmét. A magzat élethez való jogát ugyanis erősebbnek ítélte, mint a leendő anya önrendelkezési jogát. A bíróság döntése nagy vihart kavart. Kökény Mihály akkori népjóléti miniszter végül március 24-én sajtótájékoztatón bejelentette: a nem jogerős ítélet direkt módon nem tiltotta meg az abortuszt. A műtétre március 26-án Kecskeméten került sor. A másodfokú bírósági döntés így okafogyottá vált.

P. Katalin és édesanyja személyiségi jogaik megsértése miatt polgári pert indítottak az Alfa Szövetség, annak vezetői, Ács Rozália és Téglássy Imre ellen, valamint perelték a gyermekjóléti szolgálat munkatársát és a bajai lelkészt is. Hatmillió forint kártérítést kértek. Az ügyet mindvégig zárt ajtók mögött tárgyalta a Budai Központi Kerületi Bíróság.

A szerdán kihirdetett elsőfokú ítélet - amelynek indoklása nem volt nyilvános - szerint az Alfa Szövetség és a bajai lelkész egyaránt megsértette a kislány és édesanyja személyiségi jogait. A szövetség azzal, hogy a kórháznál a terhesség megszakításának elhalasztását kérte, továbbá, hogy a gyámhatóságnál a magzat részére eseti gondnok kirendelését kérte. A dávodi lelkész pedig azzal követte el a jogsértést, hogy P. Katalin áldott állapotára, a magzat megtartásával kapcsolatban általa feltételezett akaratára és édesanyjával fennálló, vélt érdekellentétérevonatkozó tájékoztatást adott az Alfa Szövetségnek.

A bíróság ezért erkölcsi elégtétel adására kötelezte a két alperest, az alábbi nyilatkozat közlésével: "Azzal, hogy akaratuk ellenére történt fellépésünkkel akadályoztuk a magzat elvetetésére vonatkozó elhatározásuk véghezvitelét, és kéretlenül magánéletükbe beleavatkoztunk, megsértettük a személyhez fűződő jogaikat. Ezért sajnálkozásunkat fejezzük ki."

A felperesek keresetükben hatmillió forint nem vagyoni kár megtérítését is kérték. A bíróság ezzel szemben csak négyszázezer forint kártérítést állapított meg. Keresztes Tamás, a felperesek ügyvédje a tárgyalás után úgy nyilatkozott: elképzelhető, hogy az összeg miatt fellebbeznek. Téglássy Imre elmondta: az írásba foglalt ítélet tanulmányozása után döntenek a fellebbezésről.

Keresztes Tamás büntetőfeljelentést is tett az Alfa Szövetség két vezetője ellen az adatvédelmi szabályok megsértésének gyanúja miatt.

- A Pécsi Városi Ügyészség különleges személyes adatokkal visszaélés bűntette miatt pótnyomozást rendelt el, mert a kislány egészségi állapotára vonatkozó különleges személyes adatok nyilvánosságra kerültek - tájékoztatott Bernhardt Istvánné, a címzetes főügyészségi ügyész, a városi ügyészség vezetőhelyettese. Mint mondta: az eljárást a kalocsai rendőrkapitányság folytatja.

| Alfa, kislány, bíróság, abortusz
2002-07-10 13:42:28
hírdetés
hirdetés
hírdetés

Web Design & Development Prowebshop