Hirdetés

Csőd fenyegeti a patikákat

gyógyszerfogyasztás, patika, csőd |

Népszabadság   Népszabadság

Szakértői számítások szerint a patikák 15 százaléka csődbe megy, további 25 százalékuk pedig nehéz helyzetbe kerül a gyógyszerfogyasztás visszaszorítására tervezett kormányzati intézkedések miatt. A kis forgalmú, ám lakossági érdekből működtetett patikák megmentése állami beavatkozást tesz szükségessé. Júliustól nemcsak az ártámogatási rendszer változik, hanem megszűnik a közgyógyellátás ma élő rendszere.

Júliustól megszűnik a jelenlegi közgyógyellátási rendszer, helyét az önkormányzatoknak címzetten juttatott, azaz csak gyógyszerre költhető szociális segély váltja fel, amelyért azonban bármelyik ma kapható készítmény megvásárolható, megszűnik tehát a szűkített alaplista. Az erre szánt összeg még nem ismeretes, annyi biztos, hogy nem terheli a jövő évre lezárt, 123 milliárdos gyógyszerkasszát, amelyen az új, szintén júliustól érvényes támogatási rendszerrel kívánnak belül maradni - mondta Gógl Árpád egészségügyi miniszter egy tegnapi szakmai értekezlet után.

Mint megtudtuk, lista készül a továbbra is támogatással kapható, a háziorvosi, illetve járóbeteg-ellátásban használandó, 400-500 korszerű hatóanyagról, a többi gyógyszer térítési díját a gyártók határozzák meg. A miniszter információi szerint az ártárgyalások megkezdődtek, az árak változhatnak, de nemdrágulhatnak többel, mint a 11 százalékos infláció. Kérdésünkre a miniszter elmondta, az új támogatási lista bevezetése mellett a betegek továbbra is térítésmentesen kapják a kórházban használatos szereket, így a változás nem érinti közvetlenül az inzulinra, rákgyógyszerekre vagy hasonló készítményekre szoruló betegeket.

A kormányzat tisztában van vele, hogy a gyógyszerfogyasztás visszaszorítása érdekében tervezett lépések csökkentik a patikák forgalmát is, így 15 százalékuk csődbe mehet, másik 25 százalékuk helyzete megnehezül - ismerte el a tb-t felügyelő politikai államtitkár a gyógyszerészek októberi konferenciáján. A kistelepüléseken működő, tehát alacsony forgalmú, ám lakossági érdekből működtetett patikák megsegítésére a tervek szerint abból a 70 milliárdos hitelkeretből is juttatnak, amelyet a háziorvosi privatizációra tartalékol a kormány.

A januárban hatályba lépő gyógyszertörvényhez kapcsolódó miniszteri rendelettel megerősítik a hatósági patika-ellenőrzési rendszert. A Magángyógyszerészek Országos Szövetségének elnöke, Mikola Bálint lapunknak elmondta, a gyógyszertári központok megszűnésekor a szakfelügyelői rendszer nehéz helyzetbe került, ezért nagyon fontosnak tartják, hogy a szakmai felügyeleti és ellenőrzési szerep újra feléledjen.

gyógyszerfogyasztás, patika, csőd

2002-07-10 12:29:32

Hirdetés

Legfrissebb

AZ ORVOS VÁLASZOL

Szakorvosaink válaszai olvasói kérdésekre

Mielőtt kérdez, keressen orvosaink korábbi válaszai között!

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop