Hirdetés

Korkedvezményes nyugdíj a mentősöknek

mentők, nyugdíj |

Népszabadság   Népszabadság

A Népjóléti Minisztériumban azt tervezik, hogy az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) dolgozói közül mindazok számára lehetővé teszik a korkedvezményes nyugdíjba vonulást, akik mentőautókon teljesítenek szolgálatot - jelentette be hétfőn Kökény Mihály népjóléti miniszter (képünkön) a mentőszolgálatnál tett látogatásán. Jelenleg csak a gépkocsivezetők részesülnek az ötéves korkedvezményben.

A mentéssel kapcsolatos kiadásokra - amit a költségvetésből finanszíroznak - 1998-ban hétmilliárd forint fordítható. A betegszállítást, beleértve a magánbeteg-szállítók munkáját is, az egészségbiztosító támogatja, ebben az évben 2,2 milliárd forinttal. A mentéssel összefüggő műszervásárlásra, a gépkocsipark felújítására 350-360 millió forint jut - közölte a miniszter. Göbl Gábor főigazgató elmondta: a mentőszolgálat továbbra is csaknem 200 millió forintnyi hiánnyal küszködik, jórészt azért, mert az elmúlt években a támogatás növekedése rendre alatta maradt az energiaár-emelkedéseknek. A dolgozók 13. havi fizetését sem tudják saját erőből előteremteni. A mentőorvosok bruttó átlagbére 63 ezer forint, a mentőtiszteké 51900, az ápolóké 29 ezer, s hiába végeznek nehéz körülmények között veszélyes munkát, csak 50 százalékos munkahelyi pótlékban részesülnek. Göbl Gábor szerint a mentősöket mindenképpen 100 százalékos pótlék illetné meg, Kökény Mihály viszont leszögezte: erre az idén nincs lehetőség.

mentők, nyugdíj

2002-07-10 11:17:09

Hirdetés

Legfrissebb

AZ ORVOS VÁLASZOL

Szakorvosaink válaszai olvasói kérdésekre

Mielőtt kérdez, keressen orvosaink korábbi válaszai között!

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop