Hirdetés

Halálesetek a Lipobay szedése miatt

gyógyszer, haláleset, Lipobay |

Népszabadság   Népszabadság

Napról napra új hírek jelennek meg a német Bayer cég Lipobay nevű koleszterincsökkentő gyógyszere miatti halálesetekről. A német gyógyszerügyi hatóságnál ezernél több esetet jelentettek be az immár visszavont gyógyszer mellékhatásairól, és ezek közül több mint ötven eset halálos volt. Az USA-ban vizsgálatot sürgetnek más készítmények ügyében is, közülük hármat Magyarországon is forgalmaznak.

A Bayer gyár tegnapi nappal az egész világon visszavonta Lipobay nevű koleszterincsökkentő készítményét. A két héttel ezelőtti visszavonás Japánt még nem érintette, mivel ott nem volt forgalomban az a másik preparátum, amellyel együttesen szedve a halálesetek a legtöbb esetben bekövetkeztek. Csütörtökön azonban a japán patikák polcairól is lekerült a Lipobay. Németországban a gyógyszerügyi hatóság szerdáig bezárólag a világ minden tájáról 1100 súlyos mellékhatást és 51 állítólagos halálesetet tartott nyilván a készítménnyel kapcsolatban. Az USA egészségügyi hatósága, az FDA 31 halálesetet kötött össze a gyógyszer szedésével, más országokból szerdáig húsz ilyen bejelentés érkezett. (Hét rendszeres Lipobay-szedő halt meg Németországban, de az egészségügyi hatóságok ezek közül csak három esetben találtak nyilvánvaló összefüggést a vérzsírcsökkentő szer mellékhatásával.)

A legutóbbi, 52. halálesetről szerdán számolt be az athéni rádióban a görög állami gyógyszerfelügyelet elnöke. Az USA-ban, Németországban és Franciaországban a halálos áldozatok hozzátartozói, illetve a károsodást panaszolók kártérítési perek indítására készülnek.

Mivel a legtöbb áldozat amerikai, és ott az ilyen ügyekben a jóvátételi összegek tízmillió dollárokra rúghatnak, az amúgy is lejtmenetben levő céget további súlyos veszteségek fenyegetik. A Bayer gyár helyzetét már megingatta leghatásosabb készítményeinek elvesztése: a japán piac mostani kiesése 150 millió euróval csökkentette a várt éves profitot, és a cég részvényeinek értéke tovább süllyedt.

Közben az amerikai fogyasztóvédelmi szervezetek - mindenekelőtt a Public Citizen - további öt gyógyszer vizsgálatát követelik, mint erről a Die Welt hírt ad, "halálesetek és súlyos megbetegedések miatt." (A Die Weltben megemlített készítmények közül három Magyarországon is forgalomban van: ezek a Lescol, amelyet a Novartis gyárt, továbbá a Mevacor és a Zocor, amelyek a Merck gyártmányai). Az amerikai fogyasztóvédők szerint a szóban forgó öt szer nem olyan veszélyes ugyan, mint a Lipobay, ám mégis 1997 októbere és 2000 decembere között 385 esetben regisztrálták súlyos mellékhatásukat. Az FDA az adatokat nem erősítette meg, ám nem zárkózik el a további vizsgálatok elől.

Dr. Zámolyi Károly, a Kardiológus Társaság következő turnusra megválasztott elnöke munkatársunk kérdésére azt mondotta: meggyőződése, hogy a hazánkban is forgalmazott három vérzsírcsökkentő szer, amelyet évek óta milliónyi beteg szedett, kipróbáltnak és beváltnak tekinthető, és esetükben nem kell tartani a mellékhatásoktól. Ha a gyári utasításokat pontosan betartják, ha a betegek nem próbálkoznak nagyobb adagok vagy az adott szerrel összeegyeztethetetlen készítmények egyidejű szedésével - ami súlyos következményekkel járhat -, akkor biztosak lehetnek abban, hogy a terápia e gyógyszerekkel gyógyulásukat szolgálja.

gyógyszer, haláleset, Lipobay

2002-07-10 17:27:35

Hirdetés

Legfrissebb

AZ ORVOS VÁLASZOL

Szakorvosaink válaszai olvasói kérdésekre

Mielőtt kérdez, keressen orvosaink korábbi válaszai között!

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop