Hirdetés

Rezidensszövetség: az államtitkár az egyeztetés látszatát keltve megtéveszti a közvéleményt

A Magyar Rezidens Szövetség elnöke szerint az egészségügyi államtitkár csupán az egyeztetés látszatát kelti és ezzel megtéveszti a közvéleményt.

rezidens, orvos, ösztöndíj, orvosképzés, egészségpolitika |

MTI Hírek 2011 ;8

Papp Magor ezt kedden közölte az MTI-vel, arra reagálva: Szócska Miklós délutáni sajtótájékoztatóján cáfolta, hogy a rezidensekkel nem egyeztettek előre a szakorvosjelöltek ösztöndíjának kérdésében.

Az államtitkár azt mondta, hogy június 25-én Páva Hanna helyettes államtitkár több mint két órán keresztül tárgyalt a rezidensszövetség elnökével, Papp Magorral. Továbbá azt is közölte: a koncepció írásos anyagát a bejelentés napján, már múlt pénteken elküldték a szövetség e-mail címére.

Papp Magor az MTI-nek elmondta: június végén valóban tárgyaltak Páva Hanna helyettes államtitkárral, annak során több témát is érintettek. Akkor ezek egyikéhez kapcsolódóan sem kaptak írásos anyagot a szaktárca koncepciójáról, így érdemi véleménynyilvánításra sem volt lehetőség.

A megbeszélésen felvetődött a szakorvosjelöltek ösztöndíjának kérdése is. Papp Magor felidézte: erre vonatkozóan azt mondta, hogy a felvázolt koncepciót nem tartja elképzelhetőnek, annak megvalósítását elhibázott lépésnek tartaná.

A rezidensszövetség elnöke közölte, hogy tudomása szerint a hivatalos e-mail címükre kedden érkezett meg a koncepció írásos anyaga. Amint azt áttanulmányozták, annak részleteiről is véleményt nyilvánítanak majd - tette hozzá.

Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter és Szócska Miklós egészségügyi államtitkár múlt pénteken jelentette be: havonta százezer forintos ösztöndíjat kaphatnak novembertől azok a rezidensek, akik az idén jelentkeznek a szakorvosképzésre, vállalják, hogy ettől kezdve tíz évig Magyarországon dolgoznak, továbbá nem fogadnak el hálapénzt.

Éger István, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke keddi, budapesti sajtótájékoztatóján átgondolatlannak nevezte a koncepciót, továbbá azt mondta: minden eddiginél nagyobb bérfeszültséget generál az, ha megvalósul a szakorvosokjelölteknek szánt ösztöndíjprogram. A MOK elnöke nehezményezte továbbá, hogy köztestületüket megfosztották attól a jogtól, hogy előzetesen véleményt nyilváníthassanak a tervről.

Közlése szerint a szaktárcával történő egyeztetés nem tűnik eredményesnek, ezért mérlegelik, hogy a kormányfőhöz, illetve a kormányfő közvetlen környezetéhez forduljanak az egészségügyi dolgozók bérezése ügyében.
rezidens, orvos, ösztöndíj, orvosképzés, egészségpolitika

2011-07-21 23:20:34

Hirdetés

Legfrissebb

AZ ORVOS VÁLASZOL

Szakorvosaink válaszai olvasói kérdésekre

Mielőtt kérdez, keressen orvosaink korábbi válaszai között!

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop