Ombudsman: alulfizetettek az iskolaorvosok

Szabó Máté ombudsman szerint az iskolaorvosok alulfizetettek, ráadásul az sincs meghatározva, hogy a szűrővizsgálatok elvégzésén és a védőoltások beadásán kívül mi a feladatuk.

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa szerdán az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: felkérte Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás minisztert, hogy kezdeményezze az egyes iskola-egészségügyi ellátásokra vonatkozó szakmai protokollok kidolgozását, a szakmai felügyelet kiépítését, a szükséges szakmai, tárgyi, valamint finanszírozási feltételek biztosítását, és intézkedjen, hogy a gyermekek azonos színvonalú ellátásban részesülhessenek.

Mint kifejtette: annak érdekében, hogy átfogó képet kapjon az iskola-egészségügyi ellátásokról, önkormányzati fenntartású, illetve alapítványi és egyházi általános és középiskolákat keresett meg a fővárosban, valamint az ország eltérő adottságú megyéiben, Békésben, Nógrádban és Zalában. Emellett az egész országra kiterjedő, átfogó tájékoztatást kért a nemzeti erőforrás minisztertől is.

Erre - mint írta - a miniszter azt válaszolta, hogy a hatályos közoktatási törvényben kiemelt figyelmet kap a megfelelő egészségügyi ellátás, így a közoktatás intézményeiben az egyenlő bánásmód követelménye alapján a gyermeknek, tanulónak joga, hogy azonos feltételek szerint részesüljön azonos színvonalú ellátásban, bánásmódban.

Az ombudsman is kiemelte: a hatályos szabályozás szerint valamennyi oktatási-nevelési intézményben biztosítani kell az iskolai-egészségügyi ellátást a 3 és 18 év közötti gyermekek, valamint a 18 év feletti, nappali rendszerű iskolai képzésben részt vevők számára. Az ombudsman szerint ennek a rendszernek nagy előnye, hogy az egész gyermektársadalmat eléri, így hozzájárulhat a gyermekek egészségi állapotában és az egészségügyi ellátásban meglévő esélyegyenlőtlenségek mérsékléséhez. Az ombudsman mégis azt állapította meg: jelentős területi különbségek vannak a tanköteles gyermekek iskola-egészségügyi szolgáltatásának minőségében és elérhetőségében.

Az ombudsman szerint mivel nincs meghatározva a "minimumellátás", amelyet a szűrésen és a védőoltáson túl biztosítani kell, az sincs szabályozva, hogy az iskolaorvosnak, védőnőnek mennyi időt kell az iskolában tartózkodnia. "Az iskola-egészségügyi ellátás az alulfinanszírozott tevékenységek közé tartozik" - fogalmazott, hozzátéve: a feladatot részfoglalkozásban ellátó orvosok bruttó díjazása tanulónként mindössze negyven forint havonta.

A biztos arra is kitért: sok szülő és tanuló nem is tud az iskolaorvos elérhetőségéről, a szűrővizsgálatokról, másfelől az orvosok sem kapnak visszajelzést arról, hogy diagnózisuk alapján a szülők elvitték-e szakorvosi kivizsgálásra a gyermeket. Ezek mellett az iskola sincs megfelelően tájékoztatva a kötelezően elvégzendő szűrővizsgálatokról, várható időtartamukról, pedig az alapos vizsgálatokhoz szükséges időt "a mereven előírt óraszámból" kellene felszabadítaniuk az intézményeknek - olvasható a közleményben.
| egészségpolitika, iskolaorvos, szűrés, fizetés
2011-11-10 19:41:21
hírdetés
hirdetés
hírdetés

Web Design & Development Prowebshop