Hirdetés

Az egészségügyi szakmai szervezetek egy intézkedéssorozat első lépéseként elfogadhatónak tartják a bejelentett béremelést

Az egészségügyi szakmai szervezetek többsége egy intézkedéssorozat első lépéseként elfogadhatónak tartja a kormány kedden ismertetett béremelési ajánlatát. A letétbe helyezett felmondólevelek sorsáról még egyeztetnek, a döntést szerdán hozzák nyilvánosságra.

béremelés, egészségügy |

MTI Hírek 2012 ;9

Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter keddi sajtótájékoztatón jelentette be, hogy az egészségügyi ágazatban dolgozók közül csaknem 86 ezer ember alapbérét emelik meg az idén. Szócska Miklós egészségügyi államtitkár elmondta: azon orvosoknak, akik - ügyeleti díjazás nélkül - jelenleg bruttó 350 ezer forint alatt keresnek, bruttó 65.823 forinttal emelik a bérét. Hozzátette: ez a béremelésben érintett orvosok mintegy nyolcvan százalékát jelenti. A 350 ezer forintos határ felett 10 ezer forintos sávonként ötezer forinttal csökkenő mértékű lesz a béremelés.

Az egészségügyi szakdolgozóknak új bértáblát dolgoztak ki, amelynek révén 22 ezer embernek 20 ezer forint feletti, további 32.300 embernek pedig 15 ezer forint feletti lesz az emelés mértéke - tette hozzá.

Szócska Miklós azt mondta: az érintettek egy összegben januárig visszamenőleg megkapják az emelést, az új alapbérről szóló jogszabály pedig reményeik szerint a nyárra elkészül majd.

Az államtitkár bízik benne, hogy a szakma pozitívan fogadja javaslatukat. A rezidenseknek az államtitkár még az iratmegsemmisítőjét is felajánlotta, hogy együtt darálhassák be a rezidensszövetség által kezdeményezett akcióban összegyűjtött felmondóleveleket.

Papp Magor, a Magyar Rezidens Szövetség elnöke erre reagálva a sajtótájékoztató után azt mondta: "az élhető magyar egészségügyet" mozgalom további lépéséről, egyeztetnek a letétbe helyezett felmondólevelekről az akció szervezőivel, és döntésüket szerdán sajtótájékoztatón ismertetik. Jelentősnek nevezte a kormányzati intézkedést, mint hozzátette: a bejelentett béremelés az akcióban részt vevő valamennyi kollégát érinti.

Éger István, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke az MTI-nek úgy fogalmazott: "azon múlik minden, milyen lesz a folytatás". Véleménye szerint a mostani béremelés csak akkor nevezhető jelentős intézkedésnek, ha belátható időn belül hasonló mértékű emelések követik. Ha még legalább két ilyen béremelést láthatnának a következő egy, másfél évben, az a fiatalabb munkavállalók bérének megduplázását jelentené.

Éger István nehezményezte, hogy az érintettek is csak a nyár közepén kapják meg pénzüket, az alapellátásban dolgozók pedig kimaradnak az idei béremelésből. A MOK elnöke azt mondta: a háziorvosok javadalmazására vonatkozóan csak "halvány ígéretei" vannak az államtitkárságnak.

Az MTI-nek reagálva Bélteczki János, a Magyar Orvosok Szövetségének elnöke is kifogásolta, hogy az alapellátásban dolgozók kimaradnak a béremelésből. A MOSZ elnöke hozzátette: a tízszeres bérkülönbséget és a háromszoros leterheltséget nem lehet azonnal megoldani, így a bejelentett béremelés az orvoselvándorlás csökkentésében még nem fog áttörést hozni, egy intézkedéssorozat első lépéseként viszont elfogadhatónak tartják a kormány által ismertetett számokat.

Balogh Zoltán, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) elnöke is azt mondta, hogy ezzel az egy intézkedéssel még nem lehet megoldani az ágazat súlyos pénzügyi és emberi erőforrás problémáit. Mint mondta, a többszörös egyeztetéseknek köszönhetően nem érte őket "nagy meglepetés". Megjegyezte, hogy a szaktárca azon javaslatukat is megfogadta például, amely szerint a szakmában eltöltött idő és a szakképesítés alapján differenciáltan osszák el a rendelkezésre álló összeget.

A MESZK elnöke azt mondta, ha hasonló módon a következő években is 15-20 százalékkal emelnék a szakdolgozói béreket, azok az uniós átlagkereset felét is elérhetik még ebben a kormányzati ciklusban.
béremelés, egészségügy

2012-03-20 18:55:41

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop