Hirdetés

OGY – Már augusztustól jöhet a spanyol modell

Már augusztustól bevezetné a kormány az egészségbiztosító által régóta támogatott gyógyszerek körét érintő úgynevezett spanyol modellt – derül ki az egészségügyi salátatörvényhez vasárnap benyújtott egyik zárószavazás előtti indítványból.

spanyol modell, nyugdíjkassza, egészségkassza, egészségpolitika |

MTI Hírek 2012 ;9

Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter vasárnap délutánig összesen kilenc módosító javaslatot nyújtott be az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról szóló javaslatcsomaghoz, amelynek zárószavazása hétfőn lesz a parlamentben. Ezek közül az egyik módosító értelmében már augusztus elsejétől újabb fizetési kötelezettség terhelhet egyes gyógyszergyártókat.

A parlament honlapján olvasható javaslat szerint azon készítmények után, amelyeket a társadalombiztosításba 2006 előtt fogadtak be, 1000 forintnál drágábbak és nincs generikus megfelelőjük, vagyis nem helyettesíthetőek, azok után a gyártókat plusz 10 százalékos befizetési kötelezettség terheli. Ez azt jelenti, hogy az intézkedés által érintett készítmények gyártóinak a már meglévő 20 százalékos fizetési kötelezettségükkel együtt a jövőben összesen 30 százalékot kell fizetniük.

A spanyol modell bevezetését először a Széll Kálmán Terv 2.0-ban helyezte kilátásba a kormány. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) ártámogatási főosztályának vezetője, Bidló Judit május végén egy háttérbeszélgetésen még arról beszélt, a spanyol modellt Magyarországon oly módon vezetnék be, hogy csökkentenék azon, régóta forgalomban lévő készítmények árának támogatását, amelyeknek nincs (helyettesítő) generikus változatuk. Akkor - elmondása szerint – még több javaslat volt arról, hány évnél húzzák meg a határt, illetve a támogatást milyen mértékben csökkentsék. Hozzátette: ez az intézkedés a támogatott készítmény legalább negyedét, de akár a felét is érintheti, a készítmények száma 400 és 1600 között lehet.

Június elején az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének háttérbeszélgetésén, Leitner György elnök azt mondta: a "félreértelmezett" spanyol modell bevezetésével olyan innovatív, életmentő gyógyszerek kerülhetnek ki a társadalombiztosító által támogatott készítmények köréből, amelyek nem helyettesíthetőek: többek között daganatos betegségek, cukorbetegség, vagy asztma kezelésére szolgáló gyógyszerek. Hozzátette: a tervezett intézkedés viszont egy-egy termék finanszírozhatóságát is veszélyezteti, ezek akár teljesen eltűnhetnek a piacról. Az orvosok így "kényszerűen" drágább, vagy kevésbé korszerű szereket tudnak majd felírni betegeiknek - mondta Leitner György.

A legfőbb elemeként az egészségügyi dolgozók visszamenőleges, illetve beépülő béremelését rögzítő, valamint a minőségi egészségügyi szolgáltatás alapvető feltételeit is tartalmazó egészségügyi salátatörvény zárószavazása, így a legutolsó módosító indítványok szavazása is hétfőn lesz a parlamentben.
spanyol modell, nyugdíjkassza, egészségkassza, egészségpolitika

2012-06-17 23:34:32

Hirdetés

Legfrissebb

AZ ORVOS VÁLASZOL

Szakorvosaink válaszai olvasói kérdésekre

Mielőtt kérdez, keressen orvosaink korábbi válaszai között!

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop