A Semmelweis Egyetem klinikáin az új egészségügyi ellátási rendben is garantálják a biztonságos betegellátást

Az új egészségügyi ellátási rendben esetlegesen jelentkező problémák a Semmelweis Egyetemen nem veszélyeztetik a betegellátás biztonságát - fejtették ki az egyetem vezetői egy keddi budapesti sajtóbeszélgetésen.

Szél Ágoston, az egyetem új rektora, aki július elsején, a rendszer indulásakor lépett hivatalába, azt mondta: lehetnek problémák az új ellátási rendben, de ahogy az államtitkárság is jelezte, a következő fél év épp arról szól, hogy ezeket a hibákat korrigálják. Egy másik, szintén július elsejével, az új munka törvénykönyvének módosításával kapcsolatban jelentkező megoldandó probléma a hálapénz engedélyezésének kérdése.

Szél Ágoston úgy fogalmazott: "ha van demoralizáló és romboló hatású dolog a magyar egészségügyben, az a paraszolvencia". Ezzel együtt nem lehet kizárni, ez nagyon nehéz kérdés, amelynek megoldásához még hosszú évek kellenek - tette hozzá.

A fővárosi Semmelweis Egyetem kedden közölte az MTI-vel: klinikáik egészségügyi dolgozói is elfogadhatnak hálapénzt. A rektor megjegyezte: az egyetem vezetésének döntése igazából a hálapénz eltűréséről szól.

Szél Ágoston azt mondta: rektori pályázatát azzal a szándékkal nyújtotta be, hogy megpróbálja megőrizni az egyetem értékeit, tovább javítja az intézmény és kutatóinak elismertségét. Bejelentette: a Semmelweis Egyetem a tavasszal elhunyt Kopp Mária pszichológus professzorról nevezi el az intézmény két évvel ezelőtt alapított médiadíját.

Kopp Mária, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének alapítója "rendkívüli személyiség volt" - fogalmazott Szél Ágoston, kiemelve: remek tudós és kiváló oktató volt, a hallgatók is imádták, "médiasztár volt". Szél Ágoston közölte: erős dékáni vezetéssel irányított karokra erős rektori vezetést szeretne kiépíteni.

Az egyetem hat kara számára - azok jellegzetességeinek tiszteletben tartása mellett - egy közös csapásirányt szeretne kijelölni. Az intézmény SE rövidítéséhez igazodva rektori munkáját a stabilitásra és az együttműködésre kívánja építeni, s elképzeléseit az egyetem különböző szakembereivel, oktatóival, kutatóival és egészségügyi dolgozóival együttműködve szeretné megvalósítani.
| egészségügy, egészségügyi ellátási rend, betegellátás, egészségpolitika
2012-07-04 08:37:44


Válsághelyzet a traumatológiai ellátásban

A Magyar Traumatológus Társaság vezetősége péntekre, 2019. június 21-re, 11 órára összehívta a társaság rendkívüli közgyűlését.


A homoszexualitás nem betegség

Melegnek lenni nem betegség, kezelésre nincs szükség, az úgynevezett konverziós terápiákat pedig be kell tiltani - jelentette ki a német szövetségi kormány egészségü...


Az Európai Bizottság szerint a magyar költségvetés jelentősen eltért az előírttól

Az Európai Bizottság az európai szemeszter szerdán közzétett tavaszi csomagjában figyelmeztetést küldött Magyarország számára, mivel strukturális egyenlegét tekintve...


A Párbeszéd szerint átverés a 2020-as büdzsé

Illúziókeltésnek és átverésnek tartja a 2020-as költségvetést a Párbeszéd, mert az ellenzéki párt szerint a kormány nem azokra a területekre költ, amelyek támogat...


Változatlan a bárányhimlő elleni védőoltás beadásának időpontja

Nincs változás az ősztől kötelezővé váló bárányhimlő elleni védőoltás beadásának tervezett időpontjában, így azt szeptembertől 13 és 16 hónapos korban adják...