Szlovák egészségügy - Támogatja az egybiztosítós modell bevezetését a Szlovák Orvosi Kamara

Támogatja az egybiztosítós egészségbiztosítási rendszer bevezetését a Szlovák Orvosi Kamara (SLK) - közölte a szervezet kedden Pozsonyban sajtótájékoztatóján.

SLK, egybiztosítás, Szlovákia, egészségügy | MTI Hírek 2012 ;9 | Starovic, T.
Az SLK arra reagálva hozta nyilvánosságra állásfoglalását, hogy a szlovák kormány a múlt hónapban bejelentette az egy egészségbiztosítós modell bevezetését célzó intézkedés tervezetének kidolgozását.

Marián Kollár, a kamara elnöke szerint Szlovákiában a jelenlegi egészségbiztosítási rendszer nem hatékony, átláthatatlan, nem teljesíti a lakosság jogos elvárásait. Éppen ezért a fennálló helyzetet halaszthatatlanul orvosolni kell, annál is inkább, mert az sem a betegek, sem pedig az egészségügyben dolgozók szempontjából nem igazságos.

A Szlovák Orvosi Kamara a kormány által vázolt egy egészségbiztosítós modell bevezetését szükségesnek tartja, ugyanakkor úgy véli, hogy a biztosítóra vonatkozó szabályokat még az új modell beindítását megelőzően ki kell dolgozni. Véleménye szerint az új rendszerben működő biztosító formailag egy közszolgálati feladatokat ellátó részvénytársaság lehetne.

A szlovák kormány jóváhagyása alapján őszre készül el az egy egészségbiztosítós modell megvalósítási terve. Ennek alapján Szlovákiában 2014-től megszűnik az 1993-ban bevezetett több-biztosítós egészségbiztosítási rendszer és azt az egy - állami kézben lévő - egészségbiztosító váltja majd fel. Ficóék azzal indokolták a változtatást, hogy a több-biztosítós modell bevezetése óta folyamatosan csökkent az egészségügybe áramló források kihasználásának hatékonysága.

Szlovákiában jelenleg az állami tulajdonú Általános Egészségbiztosító (VZP) rendelkezik a legtöbb ügyféllel. A piac fennmaradó közel egyharmadát két magánkézben lévő biztosító, a Dovera (1,4 millió ügyfél), illetve az Union (370 ezer ügyfél) tartja kézben.
| Szlovákia, egészségügy, egybiztosítás, SLK
2012-08-08 09:52:40


data-full-width-responsive="true">