Hirdetés

Egészségügyi szakdolgozók: feszültségeket generált az eddigi bérrendezés

A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) szerint az egészségügyi ágazatban eddig megvalósított bérrendezés az egy munkaközösségben dolgozók számára jelentősen eltérő emelést jelentett, s ez olyan mértékű feszültséget okoz, amely már a betegellátásra is kihat.

egészségügy, bérek |

MTI Hírek 2012 ;9

Erről Balogh Zoltán, a MESZK elnöke beszélt csütörtökön Budapesten, az önkormányzati egészségügyi napok rendezvényén.

Márciusban Réthelyi Miklós nemzetierőforrás-miniszter, Szócska Miklós egészségügyi államtitkár és Giró-Szász András kormányszóvivő sajtótájékoztatón jelentette be a kormány döntését, hogy az egészségügyi ágazatban mintegy 86 ezer dolgozó alapbérét emelik meg az idén.

Az Országgyűlés június 18-án fogadta el azt az egészségügyi salátatörvényt, amelynek a legfőbb elemeként rögzítik a dolgozók visszamenőleges, illetve beépülő béremelését. A jogszabály mellékletei tartalmazzák az orvosok, az egészségügyi szakdolgozók bértábláit, valamint a januárig visszamenőleges és beépülő béremelésük mértékét. A jogszabály rögzíti az egészségügyi szakdolgozók és az orvosok illetmény-, illetve béremelésének mértékét, továbbá a különböző bérkategóriák szorzóit.

Balogh Zoltán csütörtöki előadásában kifejtette, hogy az új szakdolgozói bértábla számos kategóriája alapján miként oszlanak el a bérek. Példaként kiemelte, hogy míg a mostani emelés révén az egyik ápolási asszisztens havonta 1500 forinttal, egy másik 19 ezer forinttal kereshet többet. Hozzátette: a legnagyobb probléma az, hogy az emelésből egy munkaközösségen belül is rendkívül eltérően részesültek; a kollégák igyekeznek titkolni egymás előtt a fizetésüket, hogy elkerüljék a konfliktust.

A MESZK elnöke felhívta a figyelmet továbbá arra, hogy a bérrendezés nem szektorsemlegesen történt. Ennek nyomán például a szociális ágazatból több ápoló is az egészségügyben kezdett el dolgozni. Ez az egészségügyi munkaerőhiányon javít ugyan, de így meg a szociális ellátás került veszélybe.

A helyzet megoldása érdekében a MESZK az egészségügyi bérekkel kapcsolatban módosító javaslataival az egészségügyi államtitkársághoz fordult.

A rendezvényen Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke is beszélt arról, hogy az ágazati bérfejlesztés szerintük több szempontból is diszkriminatív módon valósult meg, mivel még a közalkalmazotti körben is voltak, akiket nem érintett az emelés. Hangsúlyozta, az ezáltal keltett bérfeszültséget mihamarabb meg kell szüntetni.
egészségügy, bérek

2012-08-31 10:16:25

Hirdetés

Legfrissebb

AZ ORVOS VÁLASZOL

Szakorvosaink válaszai olvasói kérdésekre

Mielőtt kérdez, keressen orvosaink korábbi válaszai között!

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop