Rezidensszövetség: az egészségügyi béremelések fontos jelzéssel bírnak a dolgozók számára

A Magyar Rezidens Szövetség szerint sem elegendő az eddig bejelentett bérrendezés mértéke ahhoz, hogy megállítsák az orvosok elvándorlását, s "varázsütésre" megoldódjanak a problémák, de a lépés fontos jelzéssel bír valamennyi dolgozó számára.

egészségügy, bérek, rezidensszövetség | MTI Hírek 2012 ;9
A szervezet ezt annak kapcsán közölte pénteken az MTI-hez eljuttatott közleményében, hogy a kormány csütörtökön bejelentett döntése értelmében már novembertől 14 százalékkal növelik az egészségügyi alapellátás alapfinanszírozását; ez a felnőtt- és gyermek-háziorvosok mellett érinti a vegyes praxisokat, a védőnői szolgálatokat és a területi ellátási kötelezettséggel dolgozó fogorvosokat is. Ennek alapján egy átlagos háziorvosi praxis finanszírozása 70-80 ezer forinttal emelkedik novembertől.

Az emelés mértékét kevesellte az MSZP, az LMP és a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke is. Selmeczi Kamill, a Fakoosz Alapellátó Orvosok Országos Szövetségének elnöke egy egészségügyi rendezvényen nyilvánosan mondott köszönetet az egészségügyi államtitkárnak az emelésért, de megjegyezte: szeretnék, ha még szeptemberben megkezdenék a tárgyalásokat az akár még erre az évre vonatkozóan is további, valamint a jövő évre és 2014-re szólóan jelentős, az alapellátás helyzetét stabilizáló felzárkóztatásról.

A rezidensszövetség közleménye szerint ezzel teljesül az általuk, illetve az "Élhető Magyar Egészségügyet" mozgalmuk által 2012-re meghatározott kompromisszumos célkitűzés, amelyben valamennyi egészségügyi dolgozóra kiterjedő bérrendezés megkezdését várták a kormányzattól.

Mindezek az intézkedések azt mutatják, "hogy a kormányzat 2012-ben megkülönböztetett figyelemmel kezeli az ellátórendszer működőképességét és a sorsunkat" - fogalmaztak a rezidensek, hozzátéve, hogy remélik: a megkezdett lépéseket 2013-ban újabbak követik, és nem szükséges ennek inspirálására újabb markáns érdekképviseleti eszközökkel élniük.

Kiemelték: a magyar egészségügy további sorsa azon múlik, hogy a kormányzat 2013-ban, 2014-ben is megteszi-e a szükséges következő intézkedéseket. A rezidensszövetség szerint ha "folytatódik a bérrendezés, és közben sikerül rendbe tenni a munkakörülményeket, valamint a szakorvosképzés anomáliáit, akkor létrehozható egy olyan egészségügy, ami valódi perspektívát kínál az elvándorlással szemben". Ennek révén lesz felszámolható a hálapénz rendszere is - tették hozzá.
| egészségügy, bérek, rezidensszövetség
2012-08-31 13:41:47


Talán most szóba állnak velük

Őszig adtak időt a traumatológusok a kormánynak, hogy rendezze a szakma finanszírozását.


A kormány a határon túliakra szórja a milliárdokat, közli a DK

Sajtóinformációk szerint közel százmilliárd forintot költene a kormány a határon túli magyarokra. Ezzel szemben az Emberi Erőforrások Minisztériumának csupán 4,2 mil...


Veszélyes szerek az interneten

Súlyos egészségügyi kockázatot jelent a Magyarországon is elérhető, interneten forgalmazott, MMS néven ismert csepp - hívta fel a figyelmet a tisztifőorvos és a kormán...


Nálunk is van már tigrisszúnyog!

Magyarországon is megjelent az ázsiai tigrisszúnyog (más néven ázsiai zebraszúnyog); a rovar számos fertőző betegség potenciális terjesztője - figyelmeztet a Magyar Tu...


Elköltözik a Tüdőklinika

Új helyszínen, a külső klinikai tömb VIII. kerületi, Tömő utcai épületében működik július 2-ától a Semmelweis Egyetem pulmonológiai klinikája.