Több százmilliós ápolóképzési program indul a hátrányos helyzetű régiókban

Az ország hátrányos helyzetű régióiban ápolóasszisztensek és házi ápolók képzése kezdődik el tartósan munkanélkülieknek; a képzések több száz millió forint európai uniós forrásból valósulnak meg - jelentette be a program két kidolgozója, Hegedűs Zsuzsa, a miniszterelnök főtanácsadója és Rácz Jenő, a Magyar Kórházszövetség elnöke pénteken Zalakaroson.

ápoló, szkképzés, egészségpolitika | MTI Hírek 2012 ;9
A Magyar Ápolási Igazgatók Egyesületének konferenciáján Hegedűs Zsuzsa elmondta: a közmunkaprogramhoz hasonlóan olyan tartós munkanélkülieknek indítják el az OKJ-s (Országos Képzési Jegyzék) ápolóasszisztens és háziápoló-képzést, akik a leszakadó térségekben élnek.

Rácz Jenő közölte: a heteken belül induló képzéseken mintegy 1500 ember szerezhet képesítést. A programban részt vevő kórházak pluszforráshoz jutnak, újabb dolgozókat nyernek a hiányszakmákban, de a képzésben közreműködő szakápolók is többletjövedelmet szereznek - tette hozzá.

Hegedűs Zsuzsa azt mondta: olyan felnőttoktatási programot dolgoztak ki, ami egyből a munkahelyeken teszi lehetővé a tanulást, s két olyan hiányszakmában, amire az egészségügynek szüksége van. Szándékaik szerint a nagyobb városok kórházaiban az ápolóasszisztenseket, a kisebb városok egészségügyi intézményeiben a házi ápolókat oktatnák.

A miniszterelnök főtanácsadójának megítélése szerint olyan munkanélküliek részesülhetnek képzésben, akik legalább nyolc osztályt végeztek, de egy pályakezdőnél valószínűleg motiváltabbak, mert van otthoni ápolási tapasztalatuk és valóban szeretnének is dolgozni.

Rácz Jenő kifejtette: gyorsul az elvándorlás a magyar egészségügyben, a hozzánk keletről, magyarlakta területekről érkező bevándorlás ebben az ágazatban elenyésző. A tartós munkanélküliségből is nehezen törnek ki az emberek, az ápolóhiány pedig régi probléma, ezért van lehetőség ezek együttes megoldására.

A heteken belül induló képzések révén mintegy 1500 ember OKJ-s képesítésére lesz lehetőség. Az oktatásért járó összeget közvetlenül a kórházak kapják meg, ami új bevételi forrást jelent, a képzésben résztvevő dolgozóknak pedig jövedelemkiegészítést.
| ápoló, szkképzés, egészségpolitika
2012-09-07 19:35:44


data-full-width-responsive="true">