Hirdetés

Papp Magor tovább képviselné a rezidensek érdekeit

Papp Magor úgy döntött, hogy a Magyar Rezidens Szövetség decemberi tisztújításakor - korábbi terveivel ellentétében - nem vonul vissza a szövetség éléről, hanem elnökként folytatná eddig megkezdett munkáját, s bízik benne, hogy jövő tavasszal sikerül elérniük a bérrendezés folytatását is.

egészségügy, orvosok, rezidens, Papp Magor, bérrendezés |

MTI Hírek 2012 ;9

A rezidensszövetség elnöke ezt a Napi Gazdaság Az egészség ára című konferenciáján jelentette be szerdán Budapesten. Papp Magor a rezidensszövetségben, illetve előtte a hallgatói önkormányzatban szerzett tapasztalatai alapján azt mondta: mostanra egy olyan orvosközösség jött létre, amely képes arra, hogy megküzdjön a saját sorsáért. Ismét üdvözölte, hogy a kormányzati bejelentések szerint 2013-ra 50 milliárdos többletforrás lesz a bérrendezésekre, ez a fiatal orvosoknak 50, a tapasztalt kollégáiknak 25 százalékos emelést jelent.

A "törékeny ágazati béke" fenntartásához viszont ezt a bérrendezést folytatni kell - mondta Papp Magor. Kiemelte, hogy az egészségügyi életpályamodellnek szükséges velejárója a hálapénz felszámolása, de ezzel egy időben az orvosképzés gyakorlati részét, a szakképzés minőségbiztosítását is rendezni kell.

A rezidensszövetség elnöke kitért arra is, úgy véli, hogy a Magyar Orvosi Kamarát is meg kellene tölteni tartalommal, mivel a szakmában többen úgy vélik, csak fizetik a tagdíjat, de a köztestület munkájának nincs valódi haszna.
egészségügy, orvosok, rezidens, Papp Magor, bérrendezés

2012-11-21 15:39:04

Hirdetés

Legfrissebb

AZ ORVOS VÁLASZOL

Szakorvosaink válaszai olvasói kérdésekre

Mielőtt kérdez, keressen orvosaink korábbi válaszai között!

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop