Banai: megmarad a gyógyszergyártók k+f kiadásainak leírhatósága

A növekedés lehetőségét segíti, hogy a gyógyszergyártók kutatás-fejlesztési kiadásai "rendszerszerűen" leírhatóak lesznek a gyógyszergyártók költségvetési befizetéseiből - mondta a nemzetgazdasági tárca költségvetésért felelős helyettes államtitkára csütörtökön egy egészségügyi konferencián, Budapesten.

Banai Péter Benő közölte, ez önmagában mintegy 10 milliárd forint közvetlen bevételkiesést jelent a költségvetésnek jövőre.

A Figyelő hetilap által szervezett Medicina XXV. című konferencián a helyettes államtitkár kifejtette: a kormány abban bízik, hogy a gyógyszeripar, a hazai termelés és a hazai innováció stratégiai ágazat tud maradni, és ezzel az államháztartási segítséggel többlet kutatás-fejlesztés, többlet beruházás tud megvalósulni, ami erősíti a hazai gyógyszeripart, így a növekedés és a foglalkoztatás egyik forrása lehet.

Banai Péter Benő emlékeztetett: az elfogadott 2013-as költségvetésben nem csökken olyan mértékben a gyógyszerkassza kiadása, mint az a korábbi tervekben (a Széll Kálmán-tervben) szerepelt.

Az egészségügy 2013. évi költségvetését ismertetve a helyettes államtitkár kiemelte, hogy az önkormányzatoknak az egészségügyi intézmények működtetéséhez kapcsolódó adósságát 100 százalékban átvállalja az állam, és nem csak az ötezer főnél kisebb települések esetében, ahogy az főszabályként szerepel az önkormányzati adósságátvállalásnál. Az egészségügyi kiadások tartalmazzák a 2013. évi béremelés fedezetét is a szférában - tette hozzá.

Kitért arra is, hogy az egészségügy területén nem biztos, hogy 2013-ban érvényesülni fog az a közszférában általános elv, hogy a nyugdíjkorhatárt elért dolgozók, ha tovább dolgoznak, nem kaphatnak párhuzamosan nyugdíjat és munkabért is. Úgy vélte, a részletes szabályok kidolgozásánál figyelembe kell venni, hogy például a háziorvosok körében több mint 30 százalék az öregségi nyugdíjkorhatárt betöltöttek aránya, és ha ők elhagynák a praxisukat, az rendkívül negatív következményekkel járna.
| költségvetés, egészségügy, gyógyszergyártók
2012-12-13 16:35:02


Web Design & Development Prowebshop