Hirdetés

Rektor: az ELTE mindent megtesz a gyakorló általános iskola megmentéséért

Mindent megtesz az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) szenátusa, hogy az egyetem XII. kerületi gyakorló általános iskola és középiskolája általános iskolai részét hosszú távon megmentse a bezárástól - mondta Mezey Barna, az ELTE rektora szerdán Budapesten, a gyakorlóiskola szülői fórumán.

felsőoktatás, ELTE, gyakorló általános iskola |

MTI Hírek10

A több száz érdeklődő részvételével tartott rendezvényen a rektor elmondta, az Emberi Erőforrások Minisztériuma kedden levélben jelezte, hogy az ELTE rendelkezésére áll majd a gyakorló általános iskola megmaradása érdekében egy plusz összeg, amelyet korábban az egyetem költségvetésében zároltak.

Mezey Barna utalt arra: a nemrégiben elindított, és előreláthatóan február 15-ig befejeződő eljárás ugyanakkor arra irányul, hogy a középiskolai tagozat megszűnjön, de keresik a megoldást arra, hogy mégis megmaradjon, ennek érdekében hívta meg a szülők képviselőit, hogy együtt mérlegeljék a lehetőségeket.

Emlékeztetett arra, hogy a 8 osztályos általános iskola elválaszthatatlan része az egyetemnek és Tanító- és Óvóképző Karának, de a jövő tanévet nem tudják elkezdeni az iskola "B" épületének felújítása nélkül, ami mintegy 250 milliós ráfordítást igényel. Hozzátette: az elmúlt években 40 százalékkal csökkent az ELTE állami támogatása.

Pokorni Zoltán, a XII. kerület fideszes polgármestere, az Országgyűlés oktatási bizottságának elnöke megjegyezte: az iskolák normatív támogatása reálértékben felére csökkent az elmúlt években. Tíz éve a normatíva a működés 70 százalékát fedezte, ma már csak a 40 százalékát. Emiatt az önkormányzat fizetett évi 50 millió forintot az iskolának, "mert felelősséggel tartoznak a gyerekek és szüleik iránt", és attól függetlenül, hogy januártól nem ők a fenntartók, 25 millió forintot most is adnak az intézménynek. Mivel idén az államtól többféle adónem bevételét nem kapják meg, ezért "a nincsből nem tudunk adni" a továbbiakban - tette hozzá.

A polgármester szólt arról, hogy a középiskolai osztályok érettségi előtt álló osztályai "védendőek", a mostani 2. és 3. évfolyam két-két osztályát a szintén XII. kerületi Arany János Gimnázium át tudja venni, a most elsős évfolyam tanulóinak pedig a XII. kerületi Városmajori Gimnáziumban és a Tamási Áron Gimnáziumban tudnak helyet keresni, így "biztos, hogy gyerek nem marad iskola nélkül". Kitért arra is, hogy az ELTE gyakorlóiskolái is át tudnak venni gyerekeket.

Úgy fogalmazott: a gimnázium esetleges megszüntetése mögött "nincs gyanús ingatlanpanama", ingyen adták az ELTE-nek, és ezután is ingyen adják az iskolaépületet. Az ingatlan állagmegóvása az ELTE feladata - fűzte hozzá -, bizonyos felújításokat pedig az önkormányzat is vállalt, azonban ezek egy részét tudták csak végrehajtani.

Elismerte, törvényi szinten rendezetlen a gyakorlóiskolák finanszírozása, mert a normatíva megszűnt, azonban ígéretet kaptak az egyetemek arra, hogy ugyanannyit kapnak gyakorlóiskoláikra, mint eddig. Az oktatási államtitkárság tervez ezzel kapcsolatban egy jogszabályt, de ennek részletei egyelőre nem ismertek - mondta.

Király Miklós, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának dékánja, a rektor által az iskola megszüntetésével kapcsolatban életre hívott szakértői bizottság elnöke azt mondta: a gyakorlóiskola közoktatási normatívája - a többi iskolához hasonlóan - 2005 óta 30 százalékkal csökkent, a fenntartó ELTE pedig a tavalyinál 4 milliárd forinttal kevesebb állami támogatást kap idén, és ezt csak december közepén tudták meg. Megemlítette: a bizottság január 31-én javaslatot tesz a szenátusnak, s ebben nem támogatják majd a 8 osztályos általános iskola megszüntetését.

Szülői kérdésre Király Miklós elmondta: az ELTE négy gyakorlógimnáziuma közül ez az iskola van a legnehezebb helyzetben, mert a középiskolákra több pénzt ad az állam, mint az általános iskolákra, és a XII. kerületi iskolába jár arányait tekintve a legtöbb általános iskolás a négy intézmény közül. Felhívta a figyelmet arra is, hogy az ELTE XII. kerületi gimnáziumába járók mindössze 14 százaléka él a XII. kerületben.

Szintén kérdésre Mesterházi Ferenc, a gyakorlóiskola igazgatója elmondta: abban reménykednek, hogy továbbra is működhet majd az általános iskolájuk, ezért indították el a jövő évre szóló beiskolázási folyamatot.

A fórum résztvevői közül több diák és szülő sírt, féltve iskolája jövőjét, az ELTE vezetőihez és Pokorni Zoltánhoz intézett kérdéseikkel a tanárok jövőjéért is aggodalmukat fejezték ki, a szülőknek a gimnázium megmaradását sürgető felszólalásait pedig a diákok ujjongva, nagy tapssal fogadták.
felsőoktatás, ELTE, gyakorló általános iskola

2013-01-10 08:43:05

Hirdetés

Legfrissebb

AZ ORVOS VÁLASZOL

Szakorvosaink válaszai olvasói kérdésekre

Mielőtt kérdez, keressen orvosaink korábbi válaszai között!

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop