Hirdetés

Szabályba foglalták a járóbeteg-beutalás rendjét Budapesten és Pest megyében

Szabályba foglalta a járóbeteg-beutalás rendjét Budapesten és Pest megyében az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) - tájékoztatta az országos tiszti főorvos az MTI-t.

járóbeteg-beutalás, egészségügy |

MTI Hírek10

Paller Judit elmondta, hogy a fővárosban és Pest megyében a területi ellátási kötelezettség eddig nem volt pontosan meghatározva. Nem volt szabályozva, kinek hová kell menni, így a beteg mostanáig "szokás alapján" választott járóbeteg-szakellátó intézményt.

A hétfőn életbe lépett határozatok nyomán "egyértelmű, átlátható, átfedés- és hézagmentes" lesz a járóbeteg-irányítási rendszer - írta az ÁNTSZ az MTI-hez eljuttatott közleményében.

A most lezárult eljárás során a hivatal minden, Budapesten és Pest megyében működő közfinanszírozott járóbeteg-szakellátást végző egészségügyi szolgáltató részére ellátási területet határozott meg. Ennek keretében egyértelműen kijelölték, hogy egy-egy megbetegedés esetén a háziorvosnak melyik szolgáltatóhoz kell irányítania az adott településen, illetve kerületben élő embert szakorvosi vizsgálatra.

A területi ellátási kötelezettségek megállapításakor az ÁNTSZ figyelmet fordított arra, hogy az adott területen élőket lehetőség szerint a hozzájuk legközelebbi szolgáltatóhoz sorolja be, valamint arra is, hogy az önkormányzatok által fenntartott járóbeteg-ellátók az általuk működtetett szakrendelésekkel az adott települést, illetve kerületet elláthassák. Azt is számításba vették, hogy az uniós fejlesztési forrásból felújított rendelőintézetek a támogatási szerződésben vállalt fenntartási kötelezettségüknek eleget tudjanak tenni - közölte az ÁNTSZ.

Az említett követelményeknek a Pest megyei illetve a fővárosi ellátási területek korábban nem tettek eleget - írta az ÁNTSZ, példaként említve, hogy az V. kerületi lakosok gyermekgyógyászati és pszichiátriai vizsgálatát négy-négy szolgáltató, míg a II. kerületben a kardiológiai ellátást öt, az ortopédiait pedig négy különböző szolgáltató végezte. Akadtak olyan települések is, amelyeket korábban egyik szolgáltatóhoz sem soroltak be. A kialakult helyzetet jól jellemzi, több panasz is érkezett amiatt, hogy egyes intézmények betegek ellátását utasították el - tettek hozzá.

Az ÁNTSZ kiemelte továbbá, nem állapíthattak meg ellátási területet egy-egy adott szakmára annak az intézménynek, amely arra nem rendelkezik ellátási jogosultsággal. Ilyen esetekben előfordulhat, hogy a betegnek távolabbi szakrendelőt kell felkeresnie. Paller Judit ennek kapcsán elmondta: kiemelt figyelmet fordítottak arra, hogy a távolságokat jól becsüljék meg, ne kelljen a betegeknek sokkal messzebbre menniük.

Hangsúlyozta továbbá, a szolgáltatók számára továbbra is adott a lehetőség arra, hogy "területen kívülről" érkező betegeket fogadjanak, ezzel együtt pedig a megkezdett kezeléseket folytassák. A beutalási rend mindössze azt határozza meg, hogy mely betegeket kötelesek ellátni. A területi ellátási kötelezettség új rendje nem borítja fel a kialakult betegutakat. Előzetes tájékozódást követően a háziorvosok továbbra is beutalhatják a betegeket ugyanabba járóbeteg-szakellátást végző intézménybe, ahová eddig is küldték őket.

Az ellátási területek és a beutalási rend megtalálható a www.antsz.hu internetes oldalon. Paller Judit kiemelte: várják a szolgáltatók visszajelzéseit, a szakmai észrevételeket a soron következő módosítás során mérlegelni fogják.
járóbeteg-beutalás, egészségügy

2013-01-22 16:19:52

Hirdetés

Legfrissebb

AZ ORVOS VÁLASZOL

Szakorvosaink válaszai olvasói kérdésekre

Mielőtt kérdez, keressen orvosaink korábbi válaszai között!

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop