Hirdetés

Hosszú távú alapbéremelést szeretnének az egészségügyi szakmai szervezetek

Az orvosi és az egészségügyi szakdolgozói kamara elnöke szerint alapjaiban és hosszú távra kell rendezni az ágazati béreket, a Magyar Rezidens Szövetség elnöke pedig azt tartaná komoly ajánlatnak, ha legalább ugyanolyan mértékű béremelést kapnának mint tavaly, és ez az alapbérben jelenne meg.

egészségügy, bérek, Szócska |

MTI Hírek10

Az egészségügyi szervezetek vezetői az idei első bértárgyalás előtt nyilatkoztak az MTI-nek. Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár korábban közölte, hogy csütörtökön kezdődnek a megbeszélések.

Éger István, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke szerdán elmondta: a kormánytól konkrét bérajánlatot vár, és annak felelős ajánlatnak kell lennie. Utalt arra, hogy a múlt évi béremelésnek akkor lett volna biztonságot teremtő és az elvándorlást megszüntető hatása, ha az emelés folytatását törvényben garantálták volna. "Érdemi bérkorrekcióra van szükség" - jelentette ki.

A MOK elnöke közölte, hogy a tárgyalásokon szóba fogja hozni a praxisalap beindítását. Ez nem bérkérdés, de az alapellátásban az egzisztenciaváltáshoz nélkülözhetetlen - fűzte hozzá.

Éger István megemlítette azt is, hogy több mint duplájára kellene emelni az alapellátási kasszát, és ezt a tételt nem lehet teljesen különválasztani a bérkérdéstől. Úgy vélte, a most 86 milliárd forintból működő alapellátási kassza 200 milliárd forintból lenne "működőképes".

Balogh Zoltán, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) elnöke is azt mondta az MTI-nek, hogy a béremelés mértékét és elosztását először a minisztériumnak kell kinyilvánítania. A MESZK "nem megy" konkrét béremelési javaslattal a tárgyalásra, de számos helyen komoly bérrendezésre lesz, lenne szükség - tette hozzá. Ezek között az elnök a főiskolai és egyetemi végzettségű szakdolgozók, a védőnők, az otthoni szakápolásban dolgozók bérének emelését említette. Kitért arra, hogy ha a járóbeteg-szakellátók nem kerülnek állami tulajdonba, akkor az ott dolgozóknak is kell valamilyen garanciát nyújtani.

A MESZK elnöke fontosnak nevezte, hogy a béremelés beépüljön a bértáblába, mert ez az alapja minden pótlékrendszernek. Balogh Zoltán ezzel kapcsolatban azt mondta, módosítani és fejleszteni szükséges a bér- és műszakpótlékok rendszerét is. Hozzáfűzte, nagy várakozással tekintenek a tárgyalások elé, amelynek alapvető célja az ágazatban dolgozók kiszolgáltatott anyagi helyzetének megszüntetése kell legyen. Nyitott kérdés, hogy a béremelést az államtitkárság visszamenőleges vagy felmenő rendszerben képzeli el - jegyezte meg.

Papp Magor, a Magyar Rezidens Szövetség elnöke azt mondta: a tárgyalásra konkrét javaslatokkal készülnek, de ezek részleteiről nem kívánt nyilatkozni. Mint kifejtette: azt várják, hogy a megkezdett bérrendezési folyamat legalább hasonló mértékben folytatódik. Az eddigi bérrendezés és az ösztöndíj már csaknem 20 százalékkal csökkentette a fiatalok elvándorlását. Ha ez a dinamika megmarad, az további kedvező változásokat hozhat az egészségügyben - fűzte hozzá.

A rezidensszövetség elnöke fontosnak tartja, hogy az orvosok körében legalább a múlt évihez hasonló mértékű legyen az emelés, valamint az egészségügyi fizetéseket úgy alakítsák át, hogy a megemelt jövedelem az alapbérben jelenjen meg - fejtette ki Papp Magor.
egészségügy, bérek, Szócska

2013-03-06 21:30:29

Hirdetés

Legfrissebb

AZ ORVOS VÁLASZOL

Szakorvosaink válaszai olvasói kérdésekre

Mielőtt kérdez, keressen orvosaink korábbi válaszai között!

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop