Hirdetés

Gyorsítanák a rokkant-felülvizsgálatokat

Újabb száz közreműködő alkalmazásával és a feladatot végzők bérének emelésével gyorsítaná a rokkant-felülvizsgálatokat a humántárca, számításuk szerint az erre fordítandó félmilliárd forinttal a mostaninál nagyobb ütemben csökkenthetnék a rokkantnyugdíj-kiadásokat - számol be róla a pénteki Népszabadság.

rokkantnyugdíj, leszázalékolás, egészségpolitika |

MTI Hírek10

A lassúság miatt ugyanis a 2012-re tervezett vizsgálatoknak mindössze a töredékével sikerült végezni. A Széll Kálmán Terv azt írta elő, hogy 2013 végéig 190 milliárd forintot kell spórolni a rokkantellátásokon. Bár ennek érdekében már tavaly januárban átírták az ellátások, a korábbi járandóságok szabályait, és elrendelték a mintegy 195 ezer érintett rendkívüli és soros felülvizsgálatát is, a kormány által elvárt megtakarítást korántsem sikerült elérni.

Az eddig ellenőrzött betegek túlnyomó többsége megtarthatta teljes vagy csökkentett összegű ellátását, a felülvizsgálatok következtében az ellátásból körülbelül tízezer ember szorult ki.
Ezzel 17 milliárd forintot spórolt meg a kormány. Az egészségbiztosító adatai szerint így is túllépték azonban 16 milliárddal azt a 342 milliárd forintos keretet, amit erre az ellátásra szán a kormány - írja az újság.
rokkantnyugdíj, leszázalékolás, egészségpolitika

2013-03-23 05:01:57

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop