Hirdetés

Vezetőváltás a mentőszolgálat élén

Mostantól Burány Béla megbízott főigazgató áll az Országos Mentőszolgálat élén - jelentette be Szócska Miklós egészségügyi államtitkár hétfői sajtótájékoztatóján, Budapesten.

egészségügy, mentők, Szócska |

MTI Hírek10

A mentőszolgálatnak hatékonynak, gyorsnak és mozgékonynak kell lennie - hangsúlyozta Szócska Miklós. Kiemelte: ez a váltás egyfajta sebességváltást, gyorsítást jelent a mentőszolgálat fejlesztésében.

Szócska Miklós azt mondta, ahogy eddig, úgy ezután is nagy figyelmet fordítanak a mentőszolgálat modernizációjára. Kiemelte például, hogy a betegszállítás szervezését központosították, mostanáig 120 új mentőautót vettek, s további is 200 új mentőautó beszerzése van folyamatban, 60 mentőállomást felújítanak, továbbá 22 újat építenek.

Hozzátette: a mentés biztonsága eddig is töretlen volt, a mentőszolgálat mindig maradéktalanul helytállt.

A sajtótájékoztatón a mentőszolgálat új megbízott főigazgatója, Burány Béla elmondta: mintegy húszéves mentőszolgálati tapasztalata van, mostanáig a budapesti Honvédkórház sürgősségi betegellátó centrumában dolgozott vezetőként.

Burány Béla elődje Mártai István volt, 2010 szeptemberében nevezték ki a mentőszolgálat főigazgatójává.

A sajtótájékoztatón Mártai István távozásának körülményeiről nem nyilatkozott az államtitkár.
egészségügy, mentők, Szócska

2013-04-08 18:14:06

Hirdetés

Legfrissebb

AZ ORVOS VÁLASZOL

Szakorvosaink válaszai olvasói kérdésekre

Mielőtt kérdez, keressen orvosaink korábbi válaszai között!

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop