PM: kegyként osztogatják a nyugdíj előtt álló orvosoknak és nővéreknek a munkaengedélyt

A Párbeszéd Magyarországért (PM) szerint a kormányzat "kegyként osztogatja" a nyugdíj előtt álló egészségügyi dolgozóknak a további munkára szóló engedélyeket, ami elfogadhatatlan.

Szilágyi László pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, öt hónapnyi bizonytalanságba és zűrzavarba taszítottak 6500 nyugdíj előtt álló egészségügyi dolgozót, akik egészen eddig nem tudták, hogy folytathatják-e a munkájukat. Április 30-án este küldték el az intézményeknek azokat a leveleket, amelyek alapján szinte mindenki megkapta ezt az engedélyt, miközben 6,5 milliárd forintot elkülönítettek az érintettek továbbfoglalkoztatására - tette hozzá a független képviselő.

Kijelentette: semmilyen formában nem fogadható el az egészségügyi dolgozók létszámának csökkentése, miközben a következő években többen érik el a nyugdíjkorhatárt, mint ahány orvos és nővér belép az egészségügybe. A szakemberek úgy becsülik, hogy az ellátórendszerből egy megyei kórháznyi dolgozó fog eltűnni, ami megágyazhat egy újabb ágyszámleépítésnek - tette hozzá.

Eddig nem cáfolt sajtóinformációk szerint - mondta Szilágyi László - "a megyei és választókerületi fideszes elnökök kezdtek el csencselni azzal, hogy ki lehet továbbszolgáló orvos és nővér".

Szavai szerint ebből is óriási botrány kerekedhetett volna, de "a trafikmutyi kirobbanása után mindenkinek megadták az engedélyt".
| egészségügy, nyugdíj, munkaengedély, egészségpolitika
2013-05-06 06:58:26


Válsághelyzet a traumatológiai ellátásban

A Magyar Traumatológus Társaság vezetősége péntekre, 2019. június 21-re, 11 órára összehívta a társaság rendkívüli közgyűlését.


A homoszexualitás nem betegség

Melegnek lenni nem betegség, kezelésre nincs szükség, az úgynevezett konverziós terápiákat pedig be kell tiltani - jelentette ki a német szövetségi kormány egészségü...


Az Európai Bizottság szerint a magyar költségvetés jelentősen eltért az előírttól

Az Európai Bizottság az európai szemeszter szerdán közzétett tavaszi csomagjában figyelmeztetést küldött Magyarország számára, mivel strukturális egyenlegét tekintve...


A Párbeszéd szerint átverés a 2020-as büdzsé

Illúziókeltésnek és átverésnek tartja a 2020-as költségvetést a Párbeszéd, mert az ellenzéki párt szerint a kormány nem azokra a területekre költ, amelyek támogat...


Változatlan a bárányhimlő elleni védőoltás beadásának időpontja

Nincs változás az ősztől kötelezővé váló bárányhimlő elleni védőoltás beadásának tervezett időpontjában, így azt szeptembertől 13 és 16 hónapos korban adják...