Hirdetés

GYEMSZI-főigazgató: ez az év a küzdés éve lesz az egészségügyben

A magyar egészségügynek az idén meg kell küzdenie az európai uniós elvárásokhoz illeszkedő, 2020-ig szóló programok elfogadtatásáért, a források lehívásáért - mondta a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) főigazgatója az MTI-nek.

GYEMSZI, egészségügy, egészségpolitika |

MTI Hírek10

Török Krisztina szerint azért is lesz nehéz dolga a GYEMSZI-nek mint fenntartónak a következő európai uniós költségvetési ciklusban, mert a 2014-től 2020-ig szóló büdzsében nincs külön ágazati forrás, a "nagy közösből" kell a lehető legtöbb uniós pénz elnyernie az egészségügynek.

Emlékeztetett arra, hogy míg az előző uniós költségvetésben a magyar egészségügy több mint 400 milliárd forint forráshoz jutott, addig az elkövetkező években jó, ha ennek a felére tud majd pályázni az ágazat.

Török Krisztina kifejtette, hogy a jövőre nézve az unió Magyarország számára úgynevezett tématerületeket határozott meg, amelyeket fejleszteni szükséges. Ezek között van a minőségi egészségügyhöz való hozzáférés növelése közösségi szinten, a járóbeteg-ellátás "erősítése" a kórházi bent fekvéssel szemben, a területi egyenlőtlenségek megszüntetése, az egészségmegőrzés, az ágazaton belüli informatikai rendszer fejlesztése, egy egészségügyi akcióterv a foglalkoztatásra vonatkozóan, illetve az egészségügyi és a szociális terület markánsabb szétválasztása.

Megjegyezte, ezek az uniós kívánalmak egybeesnek az egészségügyi államtitkárság ágazatra vonatkozó átalakítási és fejlesztési elképzeléseivel.

Hozzátette: ahhoz azonban, hogy az egészségügyi ágazat intézményei sikeresen tudjanak pályázni, egységes, országos kórházi fejlesztési koncepcióra, továbbá pontos adatokra van szükség a jelenleg rendelkezésre álló épület-, eszköz- és személyi állományról.

Összehasonlítható adatokra, közös módszertanra van szükség - mondta a GYEMSZI főigazgatója, hangsúlyozva: ezek nélkül nem lehet az unió által kijelölt fejlesztési vagy akár oktatási forrásokra pályázni.

Török Krisztina kiemelte: a GYEMSZI tisztában van azzal, hogy az egyes kórházaknak nagy feladat lesz bekapcsolódni egy integrált módszertanba, de meg kell értetni az intézményekkel, hogy e nélkül nem lesz EU-s forrás az elkövetkezendő években.

A főigazgató kitért arra is, hosszas előkészítő munka után május 17-én zárul a kórházi gyógyszerközbeszerzés első köre tizenhat hatóanyagra.
GYEMSZI, egészségügy, egészségpolitika

2013-05-12 03:34:56

Hirdetés

Legfrissebb

AZ ORVOS VÁLASZOL

Szakorvosaink válaszai olvasói kérdésekre

Mielőtt kérdez, keressen orvosaink korábbi válaszai között!

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop