Tanulmányaik hosszával megegyező ideig kell itthon dolgozniuk az ösztöndíjas hallgatóknak

A képzés befejezését követő húsz évben tanulmányaik időtartamával megegyező időt kell Magyarországon dolgozniuk az állami ösztöndíjas hallgatóknak a felsőoktatási törvény kedden elfogadott módosítása alapján.

A jogszabályt kedden kormánypárti és jobbikos szavazatokkal hagyták jóvá a képviselők.

A kormány korábban, a Felsőoktatási Kerekasztal résztvevőivel kötött megállapodás előtt még azt tervezte, hogy az állami támogatással tanulóknak a képzési idejük kétszeresén át kell idehaza dolgozniuk. Változás az is, hogy a volt hallgatóknak nem kell teljesíteniük az említett feltételt, ha három gyermeket szülnek.

Az elfogadott javaslat rögzíti: az ösztöndíjas képzés esetében a jelentkezőnek a beiratkozáskor nyilatkoznia kell a képzés feltételeinek vállalásáról, így a későbbi magyarországi munkavállalásról.
| egyetem, orvosképzés, röghöz kötés, jogszabály
2013-05-21 19:22:48


Mégsem volt minden rendben?

Hiányosságokat tárt fel a vészhelyzeti betegellátás ágazati irányításában az Állami Számvevőszék (ÁSZ) 2015 és 2017 közötti időszakot érintő ellenőrzésekor.


A DK a kisvasútról

Újabb milliárdokat akarnak elszórni Orbán Viktor kisvonatfüggőségére, miközben az ápolók és tanárok béremelését leszavazták


Kásler szerint minden tökéletesen rendben van

Csökkent a külföldön munkát vállaló orvosok száma, a 2010-ig tapasztalható kedvezőtlen trend mára megfordult - mondta Kásler Miklós. Jelenleg hatezerrel több orvos do...


Európai Bizottság: nincs kettős mérce

Nincsenek bizonyítékok arra, hogy kelet-nyugati megosztottság alakult volna ki az élelmiszeripari termékek minőségében, az eltérő összetételű, de azonos vagy hasonló ...


Megint lesz K-vitamin a patikában

Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) a folyamatos ellátás érdekében több hónapra elegendő, összesen 58 200 doboz K-vitamin behoz...


data-full-width-responsive="true">