Hirdetés

MSZP: a kormány elvonókúrára ítélte az egészségügyet

Az MSZP szerint az Orbán-kormány elvonókúrára ítélte az egészségügyet - erről Kökény Mihály volt miniszter és Kormos Kata pártszóvivő beszélt szombaton sajtótájékoztatón.

egészségügy, finanszírozás, egészségpolitika |

MTI Hírek10

Kormos Kata azt mondta, a kormány három év alatt 300 milliárd forintot vont ki az egészségügyből, ezzel zűrzavart okozott, ami a betegellátást veszélyezteti. Még súlyosabbá vált az elvándorlás okozta orvoshiány, a háziorvosi kar elöregedett, az utánpótlás hiányzik, a várólisták pedig egyre hosszabbak - folytatta.

A szóvivő szerint az Orbán-kormány "fizetőssé tette az egészségügyet", és aki "nem tudja megfizetni a paraszolvenciát, az szélsőséges esetben az életével fizethet".

Kökény Mihály volt egészségügyi miniszter arról beszélt: a kormány újabb 6 milliárd forintot von el a szakellátástól, az Emberi Erőforrások Minisztériumát érintő költségvetési zárolás egyharmada ugyanis a kórházakat sújtja.

Az MSZP-s politikus szerint a bejelentetett egészségügyi béremelés igazságtalan, a fedezete bizonytalan. Bírálta, hogy az ügyeleti és a műszakpótlékok két éve nem emelkednek, a bérrendezésből kimaradnak a kórházak műszaki és gazdasági dolgozói, és lehet, hogy a háziorvosok és a védőnők is "bottal üthetik" a nyomát.

Felhívta a figyelmet arra, hogy már ma is 2-3 ezer orvos és 4 ezer nővér hiányzik az egészségügyből, a 62 éven felüliek kétharmada - további 4 ezer szakember - pedig nem kért felmentést a kötelező nyugdíjazás alól.

Kökény Mihály kitért arra is, hogy lelassult az európai uniós fejlesztési pénzek lehívása, noha ez lenne az egyetlen lehetőség az egészségügy fejlesztésére.
egészségügy, finanszírozás, egészségpolitika

2013-06-03 08:18:29

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop