Az OEP-nek lehet elővásárlási joga a gyógyszertárak tulajdoni hányadára

A kormány az Országos Egészségbiztosítási Pénztárt (OEP) jelölte ki az állam nevében elővásárlási jogot és tulajdonosi jogot gyakorló szervként a közforgalmú gyógyszertári tulajdoni hányadra vonatkozó elővásárlási joggal kapcsolatban - olvasható a Magyar Közlöny csütörtöki számában.

Június 26-án fogadta el az Országgyűlés azt a tizenhárom jogszabályt módosító egészségügyi salátatörvényt, amely a többi között rendezi a patikatulajdonlást is. A törvény úgy rendelkezik, hogy ha a gyógyszerészek nem élnek a lehetőséggel, akkor az államé lehet a patikatulajdon elővásárlási joga; a már meglévő gyógyszertárakban a gyógyszerészi tulajdonhányadnak 2014. január 1-jéig meg kell haladnia a 25 százalékot, 2017. január 1-jéig pedig az 50 százalékot.

A törvény szerint közforgalmú gyógyszertárat működtető gazdasági társaság tulajdoni hányadának átruházása esetén elővásárlási jog illeti meg az érintett gazdasági társaságban tulajdoni hányaddal rendelkező gyógyszerészt, az érintett gazdasági társaság által működtetett közforgalmú gyógyszertárban munkaviszonnyal vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonnyal rendelkező gyógyszerészt, illetve bármely más gyógyszerészt vagy az államot - ebben a sorrendben.

Az érintetteknek az elővásárlási jog érvényesítésére a vételárról való értesüléstől számított 30 napon belül van lehetőségük. Ha erről valaki nem nyilatkozik, azt "úgy kell tekinteni, hogy nem kíván élni az elővásárlási jogával".

| OEP, gyógyszertár, elővásárlási jog, jogszabály, egészségügy
2013-09-06 01:31:28


Válsághelyzet a traumatológiai ellátásban

A Magyar Traumatológus Társaság vezetősége péntekre, 2019. június 21-re, 11 órára összehívta a társaság rendkívüli közgyűlését.


A homoszexualitás nem betegség

Melegnek lenni nem betegség, kezelésre nincs szükség, az úgynevezett konverziós terápiákat pedig be kell tiltani - jelentette ki a német szövetségi kormány egészségü...


Az Európai Bizottság szerint a magyar költségvetés jelentősen eltért az előírttól

Az Európai Bizottság az európai szemeszter szerdán közzétett tavaszi csomagjában figyelmeztetést küldött Magyarország számára, mivel strukturális egyenlegét tekintve...


A Párbeszéd szerint átverés a 2020-as büdzsé

Illúziókeltésnek és átverésnek tartja a 2020-as költségvetést a Párbeszéd, mert az ellenzéki párt szerint a kormány nem azokra a területekre költ, amelyek támogat...


Változatlan a bárányhimlő elleni védőoltás beadásának időpontja

Nincs változás az ősztől kötelezővé váló bárányhimlő elleni védőoltás beadásának tervezett időpontjában, így azt szeptembertől 13 és 16 hónapos korban adják...