Együtt-PM: nem pluszjuttatás a Pető Intézetnek ígért 105 millió forint

Szabó Tímea szerint a csütörtökön bejelentett 105 millió forintos támogatás a Pető Intézetnek valójában nem pluszjuttatás.

Az Együtt-PM szövetség társelnöke pénteken - Bajnai Gordon hét eseményeit értékelő sajtótájékoztatójának kezdetén - arról beszélt, hogy a bejelentett 105 millió forint annak a 1,5 milliárd forintnak a része, amit korábban már megígért a kormány éves támogatásként az intézetnek. A Pető Intézet továbbra is a csőd szélén áll, csődbe fog menni még az idén, ha kormány érdemben nem segít - mondta Szabó Tímea.

Úgy fogalmazott: "felszólítjuk a stadionépítések kormányát", hogy a luxusberuházások helyett végre az elesetteknek, a rászorultaknak nyújtsanak érdemi támogatást, és ne hagyják csődbe menni a Pető Intézetet.

Azért, hogy megmutassák az ügy fontosságát, vasárnap délutánra Budapestre tüntetést szerveznek - közölte.

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere csütörtökön tárgyalt az intézet rektorával, majd újságíróknak azt mondta, hogy megduplázzák a Pető Intézetnek a köznevelési szerződés alapján járó 105 millió forintos kiegészítő támogatást.

| Pető Intézet, egészségügy, egészségpolitika
2013-09-20 17:19:09


data-full-width-responsive="true">