Kína megnyitja egészségügyi szolgáltatási szektorát a magántőke előtt

A kínai kormány átfogó gazdasági reformjának részeként megnyitja egészségügyi szolgáltatási szektorát a magántőke előtt, megszüntetve ezzel az állam monopóliumát - jelentette be a kabinet a hét elején.

A kormány közleményét a Cajcsing gazdasági és pénzügyi napilap idézi. A cikk szerint a döntés értelmében a jövőben lehetővé válik, hogy a vállalatok, jótékonysági szervezetek, alapítványok és kereskedelmi alapon működő biztosítócégek befektetést kezdeményezzenek az egészségügyi iparban.

A Pekingi Egyetem Cajcsingnak nyilatkozó professzora, a reformterv kidolgozásában részt vevő Liu Kuo-an kiemelte: a teljes iparág nyitva áll a magántőke előtt, nemcsak új szervezetek létrehozására van lehetőség, hanem a meglévők átalakításában is részt vehetnek. A reform az állami monopólium megtörését hozhatja - fogalmazott Liu, hozzátéve: a piacot uraló állami támogatású kórházak monopolhelyzetének megváltoztatása nagy kihívás, de a kormány jól célzott politikákkal segíti az "üvegfalak" áttörését.

Kiemelten segítik majd a non-profit egészségügyi szervezetek megalapítását - áll a dokumentumban. A kormány támogatja a külföldi cégek nagyobb piaci szerepvállalását is. Egy kísérleti projekt részeként kijelölt városokban a teljes mértékben külföldi tulajdonban lévő vállalatok felállítása is lehetővé válik, s a programot sikere esetén fokozatosan kiterjesztik majd az egész ország területére.

A kormány további reformlépésként a magánkórházak árszabásának liberalizálását is bejelentette, a magas orvosi költségek letörésének első lépéseként. Az egészségügyi szektor számára a jövőben központi forrásból pénzügyi támogatást nyújtanak majd, s annak bővülését adókedvezményekkel is segítik.

A kínai egészségügyi piac reformja 2009-ben kezdődött, ez a márciusban beiktatott új kormány kiemelt társadalmi reformcéljainak egyike. Az egészségügyi kiadások az Economist Intelligence Unit egy legutóbbi tanulmánya szerint idén a bruttó hazai termék (GDP) 5,4 százalékát tehetik ki, és a becslések szerint 2017-re 5,9 százalékra nőnek.

| egészségügy, egészségpolitika, Kína
2013-10-16 20:53:47


Válsághelyzet a traumatológiai ellátásban

A Magyar Traumatológus Társaság vezetősége péntekre, 2019. június 21-re, 11 órára összehívta a társaság rendkívüli közgyűlését.


A homoszexualitás nem betegség

Melegnek lenni nem betegség, kezelésre nincs szükség, az úgynevezett konverziós terápiákat pedig be kell tiltani - jelentette ki a német szövetségi kormány egészségü...


Az Európai Bizottság szerint a magyar költségvetés jelentősen eltért az előírttól

Az Európai Bizottság az európai szemeszter szerdán közzétett tavaszi csomagjában figyelmeztetést küldött Magyarország számára, mivel strukturális egyenlegét tekintve...


A Párbeszéd szerint átverés a 2020-as büdzsé

Illúziókeltésnek és átverésnek tartja a 2020-as költségvetést a Párbeszéd, mert az ellenzéki párt szerint a kormány nem azokra a területekre költ, amelyek támogat...


Változatlan a bárányhimlő elleni védőoltás beadásának időpontja

Nincs változás az ősztől kötelezővé váló bárányhimlő elleni védőoltás beadásának tervezett időpontjában, így azt szeptembertől 13 és 16 hónapos korban adják...