Hirdetés

A republikánusok helyett szoftverhibák siklathatják ki az amerikai egészségügyi reformot

Habár a republikánusok évek óta próbálják kisiklatni Barack Obama elnök egészségügyi reformját az amerikai törvényhozásban és bíróságokon, a rendszerre jelenleg a gyors és egyszerű biztosításvásárlást ígérő, de szoftverhibáktól hemzsegő internetes piacterek problémái jelentik a legnagyobb veszélyt.

USA, egészségügyi reform, Obamacare, informatika |

MTI Hírek10

Az október elsején elindult honlapokon az amerikaiak elvileg a biztosítótársaságok ajánlatai közül válogathatnának kedvükre, és néhány kattintással megköthetnék a megfelelő csomagot. Azonban az indulás óta a folyamatos hibák miatt káosz jellemzi a rendszert: sokan még bejelentkezni sem tudnak, nemhogy válogatni. Azok sem feltétlenül dőlhetnek hátra, akiknek sikerült megrendelniük a biztosítást: sok esetben a cégekhez hiányos űrlapok jutnak el, és a rendszer gyakran összekuszálja a lemondásokat és a jelentkezéseket.

Ahogy a The Economist brit hetilap fogalmazott: habár a republikánusok a közelmúltban még a szövetségi kormányzatot is hajlandóak voltak leállítani azért, hogy megakadályozzák a reform életbe lépését, arra a legnagyobb veszélyt, úgy tűnik, "a kormány saját inkompetenciája jelenti".

A betegek védelméről és a megfizethető ellátásról szóló - a köznyelvben csak Obamacare néven emlegetett - törvény célja, hogy legkevesebb 30 millió eddig nem biztosított amerikaira terjessze ki az egészségügyi ellátást. Ennek érdekében a törvény egyik leginkább kifogásolt pontja kötelezővé teszi minden, azt megfizetni képes (azaz keresettel rendelkező) amerikainak, hogy biztosítást kössön egy magáncégnél. Aki ezt nem teszi meg, azt az adóhivatal (IRS) megbünteti. (A képet árnyalja, hogy a középosztálybeliek állami támogatást kapnak a biztosítás megkötéséhez, az alacsony jövedelműek pedig a Medicaid-program keretein belül jutnak ingyenes
alapellátáshoz.)

Ha az emberek képtelenek eligazodni ebben a túlzottan összetett és hibáktól hemzsegő rendszerben, helyes-e, hogy az adóhivatal büntetéssel sújtsa őket? - tette fel a költői kérdést Dave Camp, a képviselőház adóügyi bizottságának elnöke.

Akár a rendszer pénzügyi alapjait is alááshatja, hogy a törvény megtiltja a biztosítóknak, hogy magasabb díjat szedjenek azoktól, akiknek már a belépéskor egészségügyi problémájuk van, mint azoktól, akik egészségesek. Emiatt a kockázatközösségi rendszer csak akkor fenntartható pénzügyileg, ha minél több fiatal, egészséges ember lép be, akik többet fizetnek, mint amennyibe ellátásuk kerül, ezáltal finanszírozzák a betegek ellátását.

Kritikus hangok szerint a szoftverhibák pont azokat a fiatal, egészséges amerikaiakat tántoríthatják el a belépéstől, akikre égető szükség lenne a biztosítók megnövekedő pénzügyi kockázatának mérséklésére, de nekik alapvetően nem létszükséglet a biztosítás megkötése. Ezzel szemben azok, akik valóban rászorulnak, vélhetően minden problémával megküzdenek, hogy minél előbb jussanak megfizethető kezeléshez, ami komoly veszteséget okozhat a biztosítói szektornak.

Ennek a veszélyét jelzi az is, hogy az érdeklődés elmarad a várttól. A Complete cég felmérése szerint a piacterek megnyitását követő első héten csupán az azokat meglátogatók egy százaléka kért ajánlatot, és szövetségi államonként mindössze néhány ezer ember lépett be az egészségbiztosítási rendszerbe. A kormány csak a program első évében 7 millió új biztosítottra számít.

A legmegosztóbb amerikai belpolitikai kérdésnek számító egészségbiztosítási reform akadozásai Washingtonban is indulatokat váltottak ki, az utóbbi napokban még demokrata párti képviselők és Obama elnök is felháborodásának adott hangot. Republikánusok Kathleen Sebelius egészségügyi miniszter lemondását követelik.

Kedden Marilyn Tavennert, a szegények és idősek ellátását finanszírozó Medicare és Medicaid programokat vezető hivatal igazgatóját, szerdán pedig Sebeliust hallgatja meg a képviselőház adóügyi, illetve energiaügyi és kereskedelmi bizottsága, akiktől a képviselők válaszokat várnak a történtekkel kapcsolatban.

Magáért a számítógépes rendszer kiépítéséért Tavenner hivatala, illetve az az által megbízott magáncégek voltak felelősek. Tavenner a rendszer élesítése előtt még azt mondta: minden a terv szerint halad. Néhány napja az érintett magáncégek képviselői egy képviselőházi biztossági meghallgatáson azt hangoztatták, hogy a végső felelősség a kormányt terheli.

Az 1960-as években indult Medicare és Medicaid óta a legjelentősebb egészségügyi reformnak számító, jövőre életbe lépő Obamacare már így rögös utat járt be. A képviselőházban 2010-ben - nem sokkal a törvény elfogadását követően - többségbe került republikánusok 46-szor szavazták meg eltörlését, amelyet a demokrata párti többségű felsőház megakadályozott. Tavaly a legfelsőbb bíróságig vitték az ügyet, amely 5:4 arányban alkotmányosnak találta a törvényt. Idén októberben pedig több mint két hétre részlegesen leállt a szövetségi kormány az Obamacare-vitával összefonódó költségvetési csatározás miatt.

A republikánusok - akik a központi kormány terjeszkedését és a jóléti állam "rémét" látják a törvényben - a szoftverhibákra is lecsaptak, és arra bíztatták az embereket, hogy ne lépjenek be a rendszerbe. Aminek hibái egyébként részben pont abból fakadnak, hogy a republikánus vezetésű államok a törvénynek ellenszegülve nem voltak hajlandóak kiépíteni saját "piactereiket", ezért az államok többségében az szövetségi kormány által üzemeltetett - hibáktól hemzsegő - honlap áll rendelkezésre. A kormány azt ígérte, november végére kijavítják a hibákat, és jövő év március 31-ig meghosszabbította a biztosítás megkötésének határidejét.

Az pedig a hibáktól függetlenül borítékolható, hogy a kérdés az újabb költségvetési vitákban és a következő évek választásain is központi szerepet fog játszani.

Bocsánatot kért az Obamacare számítógépes rendszere kiépítésért felelős hivatalnok

Bocsánatot kért az amerikai elnök egészségügyi reformja számítógépes rendszerének kiépítéséért felelős kormányhivatalnok a szoftverhibáktól hemzsegő honlapért a képviselőház illetékes bizottsága előtt tartott meghallgatásán, kedden.

"Tudjuk, hogy az ügyfelek alig várják, hogy csatlakozzanak... Bocsánatot akarok kérni, mert a honlap nem működött úgy, ahogy kellett volna" - mondta Marilyn Tavenner a szegények és idősek ellátását finanszírozó Medicare és Medicaid programokat vezető hivatal igazgatója.

A hivatalnok igyekezett megvédeni ugyanakkor az őt kinevező kormányt, mondván, hogy a website problémái ellenére az egészségügyi törvény megfelel az ígéretnek, azaz annak, hogy minőségi, elérhető árú egészségbiztosítást nyújt azoknak, akiknek a munkáltatók nem fizetik a biztosítását.

Egy másik, előre benyújtott, írásos tanúvallomásában Tavenner hangsúlyozta, hogy "új tehetségeket vontak be tömegével" a javításba, és a szakértők behatóan keresik azokat a programhelyeket, ahol még gondok akadnak. "Hálásak vagyunk ezekért gyors fejlesztésekért, de tudjuk, hogy még további jelentős munka van hátra" - ismerte el.
USA, egészségügyi reform, Obamacare, informatika

2013-10-29 21:28:45

Hirdetés

Legfrissebb

AZ ORVOS VÁLASZOL

Szakorvosaink válaszai olvasói kérdésekre

Mielőtt kérdez, keressen orvosaink korábbi válaszai között!

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop