A Fidesz támogatja a szociális dolgozók béremelését

A Fidesz képviselői minden támogatást megadnak a törvényhozásban a szociális dolgozók béremelésének végrehajtásához és az életpályamodell bevezetéséhez - közölte a Fidesz szóvivője szombaton az MTI-vel.

Hoppál Péter ezt azzal kapcsolatban írta közleményben, hogy Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter bejelentette, bérpótlékot kapnak a szociális, a gyermekvédelmi és gyermekjóléti ágazatban dolgozók. A kormány elkezdi a szociális életpályamodell kidolgozását is, amelynek része a béremelés.

A szóvivő közlése szerint az intézkedéssel egyúttal megbecsülésüket is kifejezik a szociális dolgozók iránt azok mindennapi áldozatos munkájáért. Az egészségügyi dolgozók és a pedagógusok béremelési programjával párhuzamosan 2014-ben elindítják a szociális dolgozók béremelési programját is - tette hozzá.

| szociális dolgozók, béremelés, egészségpolitika
2013-12-16 00:34:59


data-full-width-responsive="true">