Hirdetés

Jobbik: 1,7 milliárd forint hiányzik a Gyermekrák Alapítvány vezetőjének elszámolásából

A Jobbik szerint a Gyermekrák Alapítvány vezetőjének keddi "nyilvános elszámolásából" legalább 1,7 milliárd forint hiányzik, valamint az sem igaz, hogy nem folyik eljárás az alapítvány ellen. Ezt Szilágyi György parlamenti képviselő közölte szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

Gyermekrák Alapítvány, egészségpolitika, alapítvány |

MTI Hírek11

Balogh István, a Gyermekrák Alapítvány vezetője kedden beszélt arról egy sajtótájékoztatón, hogy az alapítvány 1997-es alapítása 3 milliárd 768 millió forint bevétel folyt be, ebből 2 milliárd 600 millió forintot költöttek a daganatos gyermekek, illetve családjuk támogatására, a gyógyíttatás költségeire, és ezek után 903 millió forint van az alapítvány számláján.

Szilágyi György ugyanakkor azt mondta: az alapítvány éves közhasznúsági jelentéseinek összegzéséből az derül ki, hogy a 3 milliárd 768 millió forint az egyszázalékos felajánlásokból származó bevétel, és ehhez képest az összes bevétel meghaladta az 5 milliárd 210 millió forintot. "Összességében tehát, ha Balogh úr állítása igaz, és valóban 903 millió forint van jelenleg az alapítvány számláján, akkor nem kevesebb, mint egymilliárd hétszázmillió forint hiányzik" - fogalmazott a jobbikos politikus.

Emlékeztetett: Balogh István kedden visszautasította, hogy rendőrségi, illetve ügyészségi eljárás folyna az alapítvánnyal szemben. Szilágyi György ugyanakkor szerdán bemutatta azt a január 23-i levelet, amelyet a Budapesti Rendőr-főkapitányságtól (BRFK) kapott a korábbi feljelentések egyesítéséről "különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés megalapozott gyanúja miatt".

Az ellenzéki politikus hangsúlyozta: az elmúlt hetekben többen is megkeresték a Jobbikot az ügyben, és több olyan esetről juttattak el hozzájuk iratanyagot, amelyben rákos gyerekek életének megmentésére reális esély lett volna, a tárgyi és személyi feltételek rendelkezésre álltak, mégsem kaptak kölcsönt az alapítványtól a szükséges anyagi forrásokra vagy azok legalább egy részére.

Éppen ezért a Jobbik arra kéri az ügyben jelenleg is nyomozó hatóságokat, hogy eljárásukban vizsgálják ki az alapítvány által hangoztatott bevételek és a valós értékek közötti 1,7 milliárdos különbség okát, illetve azt is, hogy az alapítvány a rábízott forrásokat valóban a legjobb tudása szerint minden hozzá fordult gyermek gyógyulására használta-e fel.

A Fővárosi Főügyészség január elején rendelte el a Gyermekrák Alapítvány törvényességi ellenőrzését. Bagoly Bettina szóvivő január közepén elmondta, az ügyészség azt vizsgálja, hogy az alapítvány kuratóriumának működése megfelel-e a jogszabályi rendelkezéseknek. A vizsgálat folyamatban van, az várhatóan meghaladja a hatvan napot - közölte.

Gyermekrák Alapítvány, egészségpolitika, alapítvány

2014-01-29 14:41:53

Hirdetés

Legfrissebb

AZ ORVOS VÁLASZOL

Szakorvosaink válaszai olvasói kérdésekre

Mielőtt kérdez, keressen orvosaink korábbi válaszai között!

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop