Hirdetés

Szócska Miklós: a kormány újraélesztette az egészségügyet

A kormány az elmúlt években újraélesztette az egészségügyet, amelyet eladósítva, szétesőben lévő ellátórendszerrel, népegészségügyi krízishelyzetben vettek át - hangoztatta az egészségügyért felelős államtitkár szerdán Körmenden.

Szócska, egészségügy, egészségpolitika |

MTI Hírek11

Szócska Miklós szavai szerint négy év alatt megoldották a krízishelyzeteket, és a legfontosabb fejlesztésekhez is sikerült forrásokat biztosítani.

Az államtitkár bejelentette: a következő másfél évben Körmenden csaknem 1,7 milliárd forint uniós és hazai forrásból újítják fel a Batthyány-Strattmann László Kórház központi épületét, így a belgyógyászat és a sebészet, valamint a járóbeteg-ellátás is jobb körülmények közé kerülhet, megújul a műtőblokk, és korszerűbb műszerek is érkeznek az intézménybe.

Az államtitkár ismertetése szerint egy olyan ésszerű keretrendszert kellett kialakítani, amelyben minden ellátóhelynek megvan a maga szerepe, ehhez a szerephez pedig megfelelő fejlesztési forrásokat is hozzá kell rendelni.

Hozzátette: átlátható, egyértelmű betegutakat kell kialakítani, egyértelműen meg kell erősíteni az olyan ellátásokat, mint az egynapos sebészet, a járóbeteg-ellátás és a krónikus ellátás.

Szócska Miklós szólt arról is, hogy egy olyan népegészségügyi cselekvéssor közben vannak, amelynek következtében már "nem a halottakat kell számolni, hanem egyre inkább a túlélőket".

Hozzátette: a kedvezőbb helyzet kialakulásához hozzájárultnak a nemdohányzók védelméről, a népegészségügyi termékadóról, a transzzsír biztonságos értékhatár alá szorításáról szóló új jogszabályok, valamint a beindított szűrőprogramok is.

V. Németh Zsolt, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára, a Fidesz-KDNP helyi országgyűlési képviselőjelöltje utalt arra, hogy a körmendi kórházban a modellváltás, az integráció és a fejlesztés szinte egyszerre történik.

Emlékeztetett, hogy négy éve még a létéért küzdött az intézmény, a bezárás fenyegette, most pedig olyan kórháza lesz a körmendieknek, ahol a lehető legjobb ellátást kaphatják meg.

Nagy Lajos, a Markusovszky Egyetemi Oktatókórház főigazgatója elmondta: az uniós projekt keretében biztosított az anyagi forrás, a közbeszerzések miatt azonban várhatóan csak ősszel kerülhet sor az alapkőletételre és valamikor a jövő év harmadik negyedévében fejeződik majd be az építkezés.

Ennek ideje alatt a körmendi kórházban csak a járóbetegeket tudják ellátni, a fekvőbetegeket átmenetileg Szombathelyen és Szentgotthárdon gyógyítják majd, de szavai szerint megéri a kényelmetlenség, hiszen a városnak egy korszerű kórháza lesz.

Szócska, egészségügy, egészségpolitika

2014-03-19 20:42:18

Hirdetés

Legfrissebb

AZ ORVOS VÁLASZOL

Szakorvosaink válaszai olvasói kérdésekre

Mielőtt kérdez, keressen orvosaink korábbi válaszai között!

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop