Právo: Nincs jobb orvos az államnál Csehországban

Nincs jobb orvos az államnál Csehországban. A "csodatevő" állam a fogyatékkal élők besorolásának átértékelésével évente több ezer személyt "gyógyít ki" - írta a Právo című napilap keddi összeállításában.

Csehország, egészségügy | MTI Hírek11 | Kokes, J.
Az újság birtokába jutott hivatalos kimutatások szerint a hatóságok által felállított orvosi bizottságok 2010 óta rendszeresen több ezer fogyatékkal élő embert a magasabb kategóriából alsóbb kategóriába sorolnak be, aminek következtében az illetők kevesebb rokkantsági nyugdíjat kapnak, s az államkassza pedig pénzt takarít meg.

A legmagasabb harmadik kategóriában, tehát a legsúlyosabb fogyatékkal elő személyek esetében, a havi nyugdíj átlagértéke a tavalyi év végén 10 245 koronát tett ki, s csak néhány száz koronával volt kevesebb, mint az átlagos öregségi nyugdíj. A második kategóriában az átlagos rokkantsági nyugdíj értéke már csak 6675 korona, míg a harmadikban pedig 5989 korona volt.

Két év alatt - 2010-2012 között - az állam a rokkantsági nyugdíjjogosultság átértékelésével mintegy kétmilliárd koronát, azaz több mint húsz milliárd forintot, takarított meg - jegyzi meg a baloldalhoz közeli lap. Míg 2012 januárjában az állam 3,6 milliárd koronát fizetett ki rokkantsági nyugdíj címén, az idén januárban már csak 2,9 millió koronát.

A rendszer első két éve alatt a harmadik kategóriába besorolt személyek száma több mint 20 ezerrel csökkent - mutat rá a lap.

A rokkantsági nyugdíjat az érintett személyek a nyugdíjkorhatár eléréséig kapják. Azt követően pedig öregségi nyugdíj jár, amelyet más módon állapítanak meg.

A jobboldali kormányok idején bevezetett rokkantsági nyugdíj-átértékelés rendszere évek óta bírálat tárgya a fogyatékkal élők szervezetének országos tanácsa (NRZP) részéről, de mindeddig sikertelenül.

"A legsúlyosabb hiba az, hogy a rendszert automatikusan alkalmazzák, s nem veszik tekintetbe, hogy minden egyes eset egyedi. Az állam legfőbb motivációja az, hogy ezáltal is csökkentse a közkiadásokat" - mutatott rá Václav Krása, az NRZP elnöke.

Idén januárban 433 ezer személy kapott rokkantsági nyugdíjat Csehországban. Ebből 206 ezer a harmadik, 66 ezer a második, 161 ezer pedig az első kategóriába volt besorolva.

| Csehország, egészségügy
2014-05-06 18:27:11


data-full-width-responsive="true">