Újabb jogvédelmi képviselői képzést indított a betegjogi központ

Újabb jogvédelmi képviselői képzést indított az egészségügy, a szociális és gyermekvédelem területén dolgozók részére az Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ (OBDK) - közölte honlapján a szervezet.

A közlemény szerint a tavaly sikeresen zárult képzések folytatásaként most 105 jelentkező teljes, térítésmentes képzését vállalta az OBDK. A 120 órás hatósági jellegű képzési programba jelentkezők - többek között orvosok, ápolók, védőnők, gyógyszerészek, jogászok, pedagógusok, hittantanárok, szociális munkások, szociálpolitikusok - 60 órában általános alapozó ismereteket, további 60 órában pedig az adott szakterületnek megfelelő speciális ismereteket sajátítanak el.

A továbbképzés írásbeli és szóbeli vizsgával zárul. A végzett hallgatók az érintett szakterületre vonatkozó tanúsítványt kapnak a jogvédelmi ismeretek elsajátításáról.

Novák Krisztina, az OBDK főigazgatója április közepén, az európai betegjogi nap alkalmából rendezett konferencián azt mondta, idén összesen 217 ember képzését tervezi a központ, amelyre közel 25 millió forintos uniós forrás áll rendelkezésre.

| egészségügy, ellátás, jogvédők, betegjogi központ
2014-05-08 12:37:17


A homoszexualitás nem betegség

Melegnek lenni nem betegség, kezelésre nincs szükség, az úgynevezett konverziós terápiákat pedig be kell tiltani - jelentette ki a német szövetségi kormány egészségü...


Az Európai Bizottság szerint a magyar költségvetés jelentősen eltért az előírttól

Az Európai Bizottság az európai szemeszter szerdán közzétett tavaszi csomagjában figyelmeztetést küldött Magyarország számára, mivel strukturális egyenlegét tekintve...


A Párbeszéd szerint átverés a 2020-as büdzsé

Illúziókeltésnek és átverésnek tartja a 2020-as költségvetést a Párbeszéd, mert az ellenzéki párt szerint a kormány nem azokra a területekre költ, amelyek támogat...


Változatlan a bárányhimlő elleni védőoltás beadásának időpontja

Nincs változás az ősztől kötelezővé váló bárányhimlő elleni védőoltás beadásának tervezett időpontjában, így azt szeptembertől 13 és 16 hónapos korban adják...


Nem mentális rendellenesség a transzneműség

Nem sorolja többé a mentális és viselkedésbeli rendellenességek közé a transzneműséget az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) - számolt be róla a BBC News.