Új kormány - Bemutatkoztak az Emmi államtitkárjelöltjei

Bemutatta az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) államtitkárjelöltjeit kedden Balog Zoltán miniszter. Rétvári Bence parlamenti államtitkár és miniszterhelyettes, Lengyel Györgyi közigazgatási, Czunyiné Bertalan Judit köznevelési, Simicskó István sportért felelős, Soltész Miklós egyházügyi, Hoppál Péter kulturális, Veresné Novák Katalin ifjúsági és családügyi, Czibere Károly szociális és társadalmi felzárkózási, Zombor Gábor egészségügyi államtitkár lesz. A felsőoktatási államtitkár személyét néhány héten belül jelentik be, Balog Zoltán annyit mondott: az államtitkár az egyik legsikeresebb, nemzetközi műszaki cégtől érkezik, a megbeszéléseket a kormányfő személyesen folytatja ez ügyben.

Közölte még: az uniós fejlesztések ügye is államtitkári rangra emelkedik. Amíg ennek vezetőjét megtalálják, a területet Köpeczi-Bócz Tamás helyettes államtitkár irányítja.

A miniszter az államtitkárokat bemutatva kiemelte: az, hogy a minisztérium változatlan formában folytatja működését, bizonyítja, hogy sikeres volt a létrehozására irányuló kísérlet, és érdemes együtttartani azokat a társadalompolitikai ágazatokat, amelyek közvetlenül érintik az emberek életét. Továbbra is stratégiai cél Magyarország polgárai, közösségei lelki-testi egészségének erősítése, és ehhez hozzátartozik a közművelődés is - fejtette ki, hozzátéve: fontos továbbá a családok megerősítése, ez áll a kormány és a tárca tevékenységének középpontjában.

Koncentrálni szeretnének az alsó középosztály felemelésére is - jelezte, majd kitért arra, hogy az állami szolgálatot végzőknél szeretnék megerősíteni azokat az életpályákat, amelyek a köztisztviselőknek, a felsőoktatási dolgozóknak, pedagógusoknak, szociális munkásoknak járnak, és reményei szerint később az egészségügyben is kialakítják majd ezt a rendszert.

A tárca sajátosságává igyekeztek tenni a társadalmi partnerekkel való együttműködést, különösen a felzárkózás területén, ami a minisztérium prioritása marad - folytatta Balog Zoltán, hozzátéve: szervezeti cél, hogy még egységesebb legyen a tárca.

A miniszter rámutatott: számára nagyon fontos a tárca kereszténydemokrata karaktere, hogy azok az ügyek, amelyek itt vannak, értékalapú kormányzást tegyenek lehetővé. Külön öröm, hogy a KDNP frakciójából több államtitkár érkezett - jegyezte meg.

Rétvári Bencét úgy mutatta be mint a helyettesét, aki határozott, jelentős politikai tapasztalatokkal bír, s a közigazgatási tárca parlamenti államtitkáraként bizonyította alkalmasságát és rátermettségét. Elvárásként fogalmazta meg, hogy összefogja az ágazatokon átívelő feladatokat, megfelelő határozottsággal képviselje a tárcát.

A közigazgatási államtitkár személye nem változott, Lengyel Györgyi tölti be a posztot továbbra is. Olyan közigazgatási államtitkárra van szükség, aki képes átlátni a nagy rendszereket, de nem vész el a részletekben, és szem előtt tartja az emberi tényezőket is - mondta. Kitért arra is: a miniszterelnök úgy döntött, a köz- és felsőoktatás kettéválasztott struktúrája marad, ez a szerkezet bevált.

Czunyiné Bertalan Judittól azt várja, hogy pedagógus végzettségével, szakmai politikai tapasztalata kamatoztatásával mutasson rá, hogy a köznevelés területén bevezetett komoly reformok a hétköznapokban hogyan szolgálják a gyermekeink és a pedagógusok érdekeit. Kísérje figyelemmel a pedagógus életpálya életbe lépő szakaszát, és a Nemzeti alaptanterv bevezetése óta felhalmozódott tapasztalatokat összegyűjtse, értékelje, valamint a Nemzeti Pedagógus Kar felállítása után bábáskodjon a kezdeti lépéseknél. Másik komoly feladata lesz a három éves kortól kötelező óvodáztatás zökkenőmentes indítása.

Zombor Gábor felé azt fogalmazta meg, hogy csökkentse az orvosok elvándorlását, folytassa és felügyelje a fejlesztéseket, álljon őrt az egészségügy forrásai felett. A betegek érdeke legyen az első helyen - jelentette ki Balog Zoltán, hozzátéve: a legfontosabb feladat az alapellátás, a háziorvosi ellátás megerősítésének irányítása, a népegészségügyi programok továbbvitele.

Czibere Károly - aki a Református Szeretetszolgálat vezetője volt - szociális tapasztalattal és komoly elismertséggel bír - mondta a miniszter. Hozzátette: azt kérte, alakítsa át a segélyezés rendszerét úgy, hogy az a munkalapú társadalom felé való további lépéseket tegye lehetővé. Tekintse át úgy az intézményrendszert, hogy működése valóban hatékony legyen, és össztársadalmi érdekeket szolgáljon.

Veresné Novák Katalin - a tárcavezető korábbi kabinetfőnöke - azt a feladatot kapta, hogy a demográfiai folyamatok megfordítása, a népességcsökkenés megállítása érdekében dolgozzon. Nincs erős nemzet jó családpolitika, erős családok nélkül - mondta. Azt szeretnék, ha a családpolitika eddigi lépései a nemzetközi színtéren is hatékonyabb képviseletet kapnának.

Hoppál Péter felé az a miniszter elvárása, hogy találja meg a megfelelő együttműködést a Magyar Művészeti Akadémiával, és formálják együtt a közművelődési, közgyűjteményi területeket. A kultúrát fogyasztható formában vigyék közel az emberekhez - mondta a tárcavezető, hozzátéve: azt is kéri, a források elosztásakor járjon el körültekintően, és a kulturális diplomácia területén is számít a munkájára.

Soltész Miklóshoz azzal fordult: az a dolga, hogy az új egyházügyi törvény szellemisége szerint járjon el, és civil területen számítanak a kreatív kezdeményezőképességére. Államtitkárként is született civil maradt az elmúlt négy évben is - jellemezte.

Simicskó Istvántól - aki tovább vezeti a területet - azt kérte, hogy legyen "szövetségi kapitánya" a sportoló nemzetnek. Kiemelte, hogy 100 ezerrel nőtt az igazolt sportolók száma, ha még egyszer 50-100 ezret hozzátesznek, bízik benne, hogy négy év múlva is így találkoznak.

Az államtitkárok június 15-e után foglalják el hivatalukat.
| Emmi, minisztérium, államtitkár, egészségpolitika
2014-06-10 21:58:58


data-full-width-responsive="true">