Hirdetés

Éger István szerint elengedhetetlen az orvosi életpályamodell

Éger István, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke kulcskérdésnek nevezte a megfelelő megélhetést garantáló orvosi életpályamodell bevezetését a Magyar Hírlapnak adott interjúban.

orvosi életpályamodell, Éger, egészségpolitika |

MTI Hírek11

A lap hétfői számában a kamarai vezető elmondta, hogy a MOK elkészített egy dokumentumot, amely tizenhat pontban határozza meg a testület elképzeléseit, s amelyeket a jelenlegi kormányzati ciklusban kellene megvalósítani.

Kifejtette, a terv olyan alapvetésekből indul ki, mint az egészségügyi kiadások GDP-arányos részesedésének haladéktalan emelése, az orvosi kar mindenáron való megvédése és itthon tartása.

Emlékeztetett, Németh László azt mondta: az orvosnak annyit kell fizetni, hogy ne pénzért dolgozzon". Ma ez nyilván ebben a formában nem teljesülhet, de a megfelelő megélhetést garantáló életpályamodell bevezetése kulcskérdés - hangsúlyozta Éger István.

Beszámolt arról, hogy tárgyalt Zombor Gábor egészségügyi államtitkárjelölttel, akinek az eddig tapasztaltak alapján határozott mandátuma van a területtel kapcsolatban, amiben - érzése szerint - a mozgástere is széles.

Az elnök közölte, a közös munkát ez a két tényező határozza majd meg, amiben a kamara súlyának megfelelően szakértőként szeretnénk részt venni.

Az előzetes koncepcióban a megelőzés és a korai betegségfelismerés hangsúlyos szerepet kap, tehát az a végső cél, hogy a kezelésre szorulók minél rövidebb betegúton minél komplettebb ellátást kapjanak. Ezzel teljesen egyetértek - mondta Éger István.

orvosi életpályamodell, Éger, egészségpolitika

2014-06-23 22:10:00

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop