Hatpontos javaslatcsomagot ajánl az egészségügyi kormányzatnak az orvostechnikai szállítók egyesülete

Hat pontban foglalta össze a magyar egészségügy fenntarthatóságának megteremtésére irányuló, általa stratégiainak tartott lépéseket az Egészségügyi Technológia és Orvostechnikai Szállítók Egyesülete (ETOSZ), amely a dokumentumot csütörtökön juttatta el az MTI-hez.

A közleményben azt írták, minden előremutató lépés előfeltétele, hogy az egészségügy újra a felelős társadalmi és kormányzati gondolkodás előterébe kerüljön.

Úgy vélik, különösen fontos a gyors kormányzati beavatkozás, hiszen komoly aggodalomra ad okot az ellátórendszer finanszírozási helyzete. Bár a kórházak döntő többsége lassan két teljes éve szoros állami kontroll alatt áll, a gazdálkodást folyamatosan ellenőrzik, és elvben költségvetési intézményként fedezet nélkül nem is lehetne kötelezettséget vállalni, mégis újra hatalmasra duzzadt az ellátórendszer adósságállománya - tette hozzá a szervezet.

A stratégiai pontok között említették az elérhető források bővítését, szerintük a közfinanszírozott ellátások mellett teret kell adni a szabadon vállalt, egyedi igényekre reflektáló egyéni hozzájárulásoknak is.

Az ETOSZ szerint szükség van az adósságállomány azonnali konszolidációjára is, az egészségügyi kintlévőség teljes, transzparens és kiszámítható rendezésére.

Fontosnak tartják az ellátórendszer hatékonyságának erősítését is, ennek érdekében az E-Alap differenciált és egymás felé is zárt kasszarendszerének megszüntetését.

Szorgalmazzák emellett az ellátáshelyi kompetenciák fejlesztését, a hozzáférés egyenetlenségeinek kezelését és a betegutak érdemi racionalizálását, továbbá támogatnák és erősítenék az egyéni és intézményi felelősségvállalást.

Az ETOSZ úgy véli, hogy az egészségügyi ellátás záloga a szakemberek helyzetének megerősítése, elvándorlásuk megakadályozása, ami szerintük nem kizárólag bérfejlesztés kérdése, hanem az ellátás körülményeinek fejlesztését is igényli.

Az egyesület kitért arra: a továbbiakban fontos erősíteni azt a beszállítói kört is, amely javarészt kis- és középvállalkozásokból áll, e szektor legmagasabb szintű kormányzati támogatása szükséges.

Az Egészségügyi Technológia és Orvostechnikai Szállítók Egyesülete a javaslatpontokat eljuttatja az újonnan hivatalba lépett kormányzati és egészségpolitikai döntéshozóknak is, valamint levelet küldött Zombor Gábor egészségügyért felelős államtitkárnak, ebben felajánlották partneri együttműködésüket.

A közleményben úgy fogalmaztak: "az előrelépés tekintetében reményre ad okot, hogy olyan vezetőt kapott az ágazat, aki politikusi és egészségügyi szakemberi rátermettségét is többször bizonyította már".

| egészségügy, orvostechnikai szállítók
2014-06-26 22:41:35


data-full-width-responsive="true">