Hirdetés

Új egészségügyi miniszter a szlovák kormányban

Hivatalosan is távozott posztjáról csütörtökön Zuzana Zvolenská, a Robert Fico vezette kormány eddigi egészségügyi minisztere, miután Andrej Kiska államfő elfogadta a tárcavezető által még hétfőn bejelentett lemondást. Az elnökViliam Cislákot, a minisztérium eddigi államtitkárát nevezte ki a megürült bársonyszékbe.

egészségügyi miniszter, Szlovákia, egészségpolitika |

MTI Hírek11

Zuzana Zvolenská hétfőn azt követően jelentette be lemondását, hogy Robert Fico politikai felelősség vállalásra szólította fel egy a pőstyéni (Piestany) kórház által elindított - a szlovákiai média és az ellenzéki pártok képviselői által gyanúsnak minősített és egy nagyértékű orvosi műszer megvásárlását célzó - beszerzés ügyében.

A szlovák média a kliensrendszer gyanúját felvető esettel összefüggésbe hozta Pavol Paska parlamenti elnököt is, aki állítása szerint korábban érdekelt volt abban a cégben, amelytől a pőstyéni kórház a mostani beszerzési eljárásban 1,6 millió euróért meg akarta vásárolni az annak tárgyát képező CT gépet.

A volt miniszter még távozásának hétfői bejelentése előtt közleményben tudatta: leváltotta a kórház felügyelői tanácsának a szaktárca által jelölt tagjait és a beszerzési ügy kapcsán beadvánnyal fordult a Közbeszerzési Hivatalhoz (ÚVO) és a Legfelsőbb Számvevőszékhez (NKÚ) is.
Zuzana Zvolenská, aki Robert Fico második kabinetjének első egészségügyi minisztere volt, pártonkívüli szakmai jelöltként került a tárca élére 2012-ben, korábban az állami Általános Egészségbiztosítóban (VZP) illetve az Egészségügyi Felügyeletben (ÚpDnZS) töltött be vezetői és tanácsadói posztot. Zvolenská a kormányból való távozása csütörtökön vált hivatalossá, azután hogy azt az államfő is elfogadta azt.

A szlovák egészségügyi tárca élén most megvalósított változtatás a harmadik miniszteri szintű személycsere volt Robert Fico jelenlegi kabinetjében.

egészségügyi miniszter, Szlovákia, egészségpolitika

2014-11-06 22:53:56

Hirdetés

Legfrissebb

AZ ORVOS VÁLASZOL

Szakorvosaink válaszai olvasói kérdésekre

Mielőtt kérdez, keressen orvosaink korábbi válaszai között!

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop