Hirdetés

DK: zsarolás és látszatintézkedés a kormány egészségügyi terve

A Demokratikus Koalíció (DK) szerint az egészségügyben dolgozóknak nem "mézesmadzagokra és zsarolási kísérletekre van szükségük", hanem tisztességes fizetésekre és a munkakörülmények nagyfokú javítására.

egészségügy, egészségpolitika |

MTI Hírek12

László Imre, az ellenzéki párt egészségügyi kabinetjének vezetője MTI-hez eljuttatott közleményében bírálta az egészségügyi államtitkár által hétfőn elmondottakat.

Szerinte Zombor Gábor "röghöz kötéssel és továbbra is megalázó fizetéssel tartaná itthon az orvosokat", ami ellentétes az Európai Unió irányelveivel, és a szükséges és nagy ívű átalakítások helyett csak tessék-lássék átszervezéseket hajt végre.

A kormány az elmúlt öt évben soha nem látott mélységekbe züllesztette az egészségügyet, a forráskivonás hatására naponta három orvos hagyja el a magyar egészségügyet, műtétek maradnak el - írta.

"Az eddigi rendszerszintű leépítést a kormány most 2-3 stadion árával szeretné ellensúlyozni" - olvasható a kommünikében.

Zombor Gábor a többi közt arról beszélt, hogy az intézményi átalakítások során kórházakat nem fognak bezárni. Hozzátette: az egészségügyi intézmények adósságrendezésére 60 milliárd forintot szán a kormány, és a március elején létrejövő Állami Egészségügyi Ellátó Központ áprilistól átveszi a kórházak teljes adósságát, ezzel az intézmények terhei megszűnnek.

egészségügy, egészségpolitika

2015-02-23 20:09:09

Hirdetés

Legfrissebb

AZ ORVOS VÁLASZOL

Szakorvosaink válaszai olvasói kérdésekre

Mielőtt kérdez, keressen orvosaink korábbi válaszai között!

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop