FAKOOSZ: rendezni kell a körzettel nem rendelkező háziorvosok helyzetét

A készülő alapellátási törvényben mindenképpen rendezni kell a területi ellátási kötelezettséggel (körzettel) nem rendelkező háziorvosok helyzetét. Erről a FAKOOSZ Alapellátó Orvosok Országos Szövetségének elnöke beszélt szerdán az MTI-nek.

Selmeczi Kamill elmondta, jelentős finanszírozási különbségek vannak a körzettel rendelkező és anélkül dolgozó orvosok között, továbbá tisztázni kell a foglalkozás-egészségügyi ellátást végzők jogi helyzetét is. Tiszta helyzetet az eredményezne, ha az ellátási területet "kiosztó" önkormányzatokkal tudnának egyezségre jutni, és minden orvos, aki most kijelölt körzet nélkül dolgozik, ellátási területet kapna - tette hozzá.

A szervezet elnöke emlékeztetett arra, hogy az egészségügyi kormányzatnak volt egy olyan - azóta elvetett - terve, amely ez év végével megszüntette volna a körzettel nem rendelkező háziorvosi praxisokat.

A finanszírozási eltérést alapvetően az okozza, hogy a körzettel nem rendelkező orvosok csak a bejelentkezett betegek után kapnak az egészségbiztosítótól finanszírozást, de már nem kapják meg a rendelő fenntartására, működtetésére költhető úgynevezett fix díjat, továbbá ezen praxisok jelentős része saját építésű és fenntartású vagy bérelt rendelőben működik, és ehhez semmilyen támogatást nem kapnak.

Selmeczi Kamill megjegyezte, az elmúlt időszakban emelkedett ugyan az alapellátók finanszírozása, ami a területi ellátási kötelezettség nélküli orvosoknak is többletbevételt jelentett, de még ez sem ellensúlyozta a fix díj kiesését.

A körzettel nem rendelkező háziorvosok nagyjából 250-270 ezer embert látnak el - ismertette -, az ellátott betegek számában azonban praxisonként nagy eltérések vannak.

A szövetség szerint mindenképpen felül kell vizsgálni azokat a körzeteket, amelyek a területei ellátási kötelezettség (tek) nélküli praxisban több beteget látnak el, mint az önkormányzattal szerződött praxisok.

A másik probléma a foglalkozás-egészségügyi praxist vivő orvosok helyzete, ők az alaptevékenységük mellett kialakítottak egy tek nélküli, néhány száz embert magában foglaló háziorvosi területet is. Selmeczi Kamill szerint ezt a párhuzamosságot célszerű lenne megszüntetni.

| egészségügy, háziorvosok, alapellátás, egészségpolitika
2015-02-25 11:57:31


Válsághelyzet a traumatológiai ellátásban

A Magyar Traumatológus Társaság vezetősége péntekre, 2019. június 21-re, 11 órára összehívta a társaság rendkívüli közgyűlését.


A homoszexualitás nem betegség

Melegnek lenni nem betegség, kezelésre nincs szükség, az úgynevezett konverziós terápiákat pedig be kell tiltani - jelentette ki a német szövetségi kormány egészségü...


Az Európai Bizottság szerint a magyar költségvetés jelentősen eltért az előírttól

Az Európai Bizottság az európai szemeszter szerdán közzétett tavaszi csomagjában figyelmeztetést küldött Magyarország számára, mivel strukturális egyenlegét tekintve...


A Párbeszéd szerint átverés a 2020-as büdzsé

Illúziókeltésnek és átverésnek tartja a 2020-as költségvetést a Párbeszéd, mert az ellenzéki párt szerint a kormány nem azokra a területekre költ, amelyek támogat...


Változatlan a bárányhimlő elleni védőoltás beadásának időpontja

Nincs változás az ősztől kötelezővé váló bárányhimlő elleni védőoltás beadásának tervezett időpontjában, így azt szeptembertől 13 és 16 hónapos korban adják...