Hirdetés

Tóbiás: forráskivonás miatt csökken az egészségügy színvonala

Az MSZP elnöke szerint csökken az egészségügyi ellátás színvonala és nőnek a várólisták, mert az elmúlt három évben több mint 300 milliárd forintot vontak ki az egészségügyi rendszerből, amelynek adósságállománya 2014 végén meghaladta a százmilliárd forintot.

egészségügy, egészségpolitika |

MTI Hírek12

Tóbiás József csütörtökön Szekszárdon, sajtótájékoztatón hozzátette: eközben "lappangó átalakítás" folyik, a kormány nem meri megnevezni, hogy mit kíván tenni az egészségüggyel. Kifogásolta, hogy "a választópolgárnak nincs joga tudni, hogy milyen szolgáltatások lesznek az eddigi megszokott rendszerben, és melyekért kell majd utaznia".

Az ellenzéki politikus közlése szerint ha a fővárosi múzeumi negyed költségvetését is az egészségügyi dolgozók bérére fordítanák, meglenne az ápolók túlórapénze, bérpótléka, tisztességes fizetése. Az államnak van pénze, de nem a jövedelemkülönbségeket akarja csökkenteni, hanem a saját klientúráját építeni – jelentette ki. Szerinte "kevesebbet kell kisvasutakra, presztízsberuházásokra költeni, és sokkal többet fektetni a társadalmi, szociális feszültségek kezelésére".

A pártelnök azt is megemlítette, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériumától megkérték az összes vidéki és fővárosi kórház december 31-i és február 15-i adatait. "Azokra a kérdésekre akarunk választ kapni, amelyek igazolják azt a vitát, amely szerint a kórházak adósságkezelése létszámleépítéssel is jár" – fogalmazott.

Harangozó Tamás frakcióvezető-helyettes közölte: a minisztériumtól kapott adatok szerint a szekszárdi intézményben csaknem száztízzel dolgoznak kevesebben, mint tavaly. 2014. december 31-én 1807, 2015. február 15-én 1699 volt a kórházi dolgozók száma – mondta. Az ismertetett adatok szerint a határozatlan idejű szerződéssel dolgozók száma csökkent.

Kitért arra is, hogy az MSZP a parlament nemzetbiztonsági bizottságának összehívását kezdeményezi Sneider Tamás, az Országgyűlés jobbikos alelnökének a napokban nyilvánosságra került szekszárdi hangfelvétele ügyében. Felidézte, a felvételen Sneider arról beszél, hogy "hála istennek, már a Dunántúlon is megölik az idős embereket, mert ettől erősödik a Jobbik".

Harangozó Tamás szerint a bizottságnak azt kell tisztáznia, hogy mi a kapcsolat a Betyársereg és a Jobbik között, szednek-e védelmi pénzt a Betyársereg tagjai, ha igen, ez eljut-e a Jobbikhoz. Meg kell vizsgálni azt is, hogy a Betyársereg valóban tart-e kiképzéseket, használják-e az Iszlám Állam (IÁ) oktatófilmjeit, illetve van-e kapcsolat a Betyársereg és az IÁ között - mondta.

egészségügy, egészségpolitika

2015-03-12 17:25:09

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop