Hirdetés

Ukrajna már idén nemzetközi szervezeteken keresztül kezd gyógyszereket vásárolni

Ukrajna még idén elkezd nemzetközi szervezeteken keresztül gyógyszereket vásárolni - jelentette be Olekszandr Kvitasvili ukrán egészségügyi miniszter egy csütörtök éjjel sugárzott tévéinterjúban.

gyógyszer, Ukrajna, gyógyszervásárlás |

MTI Hírek12

A miniszter kifejtette: az ukrán parlament március 19-én fogadta el, Petro Porosenko államfő pedig néhány hete alá is írta azt a törvényt, amely lehetővé teszi, hogy az ország számára szükséges gyógyszerek, köztük az oltóanyagok jelentős részét nemzetközi szervezeteken keresztül vásárolja meg az állam. Hozzátette, hogy a gyógyszervásárlást az ENSZ mechanizmusain keresztül idén elkezdi Ukrajna, jövőre pedig hivatalossá teszi a folyamatot.

Az elfogadott jogszabály értelmében Ukrajna állami forrásokból, közbeszerzési eljárás nélkül vásárolhat orvosságokat az ENSZ erre specializálódott alapjain, szervezetein, illetve rendszerén keresztül. Ez leegyszerűsíti, gyorsabbá és olcsóbbá teszi a gyógyszerek beszerzését az ország számára. A törvény lehetővé teszi, hogy az ily módon vásárolt gyógyszereket és gyógykészítményeket vámmentesen szállíthatják be az országba, valamint egyszerűsített eljárással és ingyen regisztrálják azokat Ukrajnában.

Ukrajnában az importtermékekre vonatkozó vám mellett a gyógyszerek behozatalával kapcsolatos bonyolult és kusza bürokratikus szabályok, és az ezzel összefüggő korrupció a külföldi gyógyszerek árát megemeli, s emiatt több termék ára a megalapozott ár 40-50 százalékával is magasabb lehet. Még tovább drágította a gyógyszereket az elmúlt időszakban a hrivnya gyengülése.

gyógyszer, Ukrajna, gyógyszervásárlás

2015-04-27 12:27:54

Hirdetés

Legfrissebb

AZ ORVOS VÁLASZOL

Szakorvosaink válaszai olvasói kérdésekre

Mielőtt kérdez, keressen orvosaink korábbi válaszai között!

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop