Hirdetés

Sürgősségi akadémia kialakítását kezdi meg az Országos Mentőszolgálat

Sürgősségi Akadémia kialakítását kezdi meg az Országos Mentőszolgálat (OMSZ). A 250 millió forint keretösszegű uniós pályázat révén magas szintű sürgősségi oktatóhálózat jön létre - mondta Gyöngyösi Péter, az OMSZ projektigazgatója pénteken sajtótájékoztatón Budapesten, a Csillebérci Szabadidő- és Ifjúsági Központban, ahol két napon át elsősegély-ismereti versenyt tartanak.

Sürgősségi Akadémia, Országos Mentőszolgálat |

MTI Hírek12

A program célja, hogy a sürgősségi ellátást végző szakemberek és a laikusok számára is olyan képzőközpont-hálózatot alakítsanak ki, ahol a betegek veszélyeztetése nélkül tudják gyakorolni a legnehezebb beavatkozásokat és a csapatmunkát.

Gyöngyösi Péter hozzátette, az akadémia egy elméleti és gyakorlati tudásközpont lesz, minden megyeszékhelyen egy kisebb oktatóhelyiséget alakítanak ki, illetve országosan öt helyszínen lesz szimulációs központ.

A mostani verseny célja is az - tette hozzá -, hogy meghatározzák, felmérjék a különböző korosztályok, a laikus és az egészségügyi szakképesítéssel rendelkező résztvevők elsősegély-nyújtási ismereteit. Ennek birtokában készítik majd el az elméleti tananyagot, amelyet akkreditált szakemberek oktatnak majd.

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője elmondta, péntektől középiskolások, egészségügyi szakiskolások és mentőtisztnek tanuló főiskolások számára tartanak a csillebérci központban két napon át elsősegély-ismereti versenyt, amelyen a résztvevők elméleti és gyakorlati feladatokban mérik össze tudásukat.

Sürgősségi Akadémia, Országos Mentőszolgálat

2015-05-18 10:16:37

Hirdetés

Legfrissebb

AZ ORVOS VÁLASZOL

Szakorvosaink válaszai olvasói kérdésekre

Mielőtt kérdez, keressen orvosaink korábbi válaszai között!

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop