Hirdetés

Éger István: a működést veszélyeztető problémák vannak az egészségügyben

Éger István szerint a mindennapi betegellátás szintjén nagyon komoly, a működést akadályozó, veszélyeztető problémák vannak, és ennek a betegellátás minősége látja kárát. A Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke erről a Magyar Hírlapnak adott, a napilap keddi számában megjelent interjúban beszélt.

Éger, egészségügy, betegellátás, egészségpolitika |

MTI Hírek12

Elmondása szerint ezeken a problémákon a szakemberek tisztességes bérezésével és pályán tartásával lehet változtatni, mivel infrastrukturálisan már jobb a helyzet, mint pár évvel ezelőtt.

Éger István hozzátette: olyan nagy a probléma, hogy azzal is beérné a szakma, ha megállapodás születne arról, hogy 2016-17-ben hogyan folyik tovább a bérfelzárkóztatás. Ha ezt elmulasztják, akkor az egész problémahalmaz úgy boríthatja el a döntéshozókat, hogy könnyen kezelhetetlenné válik a helyzet - mondta Éger István.

A kórházak adósságrendezésével kapcsolatban a kamara vezetője azt mondta, ezzel elismerik a döntéshozók, hogy szűkre szabták a kasszát. Ennek folyományának kell lennie, hogy ezt a pluszt már beépítik a következő időszak költségvetésébe, így az adósság nem alakulhat ki újra - közölte Éger István a Magyar Hírlappal.

Éger, egészségügy, betegellátás, egészségpolitika

2015-06-02 23:41:09

Hirdetés

Legfrissebb

AZ ORVOS VÁLASZOL

Szakorvosaink válaszai olvasói kérdésekre

Mielőtt kérdez, keressen orvosaink korábbi válaszai között!

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop