Hirdetés

Erőss: a PM konkrét tetteket vár az egészségügyi államtitkártól

A Párbeszéd Magyarországért konkrét tetteket vár el az új egészségügyi államtitkártól, mert a párt szerint nem elég, ha Ónodi-Szűcs Zoltán "csak szép szavakat és megszorításokat hoz" az ágazatba - mondta az MTI-nek a PM elnökségi tagja kedden.

egészségügyi államtitkár, egészségpolitika |

MTI Hírek12

Erőss Gábor, aki sajtótájékoztatót is tartott a témában, azt követelte, hogy csökkentsék a szerinte szélsőségesen magas kórházi fertőzések számát, legalább egyharmadával mérsékeljek a kórházakban kialakuló szövődményeket és a kórházi elhalálozásokat.

Emellett egy radikális béremeléssel meg kell állítani az orvosok és szakápolók elvándorlását, középtávon pedig vissza kell fordítani ezt a folyamatot - tette hozzá.

Erőss Gábor azt mondta, azonnal ki kell vizsgálni minden daganatos vagy ilyen gyanúval bekerült beteget, akiknek haladéktalanul meg kell kezdeni a kezelését.

Végül pedig azt kérte, hogy érdemi támogatást és ösztönzéseket kapjanak a háziorvosok a szűrővizsgálatok elvégzéséhez.

Egy másik témára áttérve arról is beszélt, hogy a sajtóhírek szerint Andy Vajna vásárolja meg a TV2-t. A politikus úgy fogalmazott: Andy Vajnát a Fidesz úgy "tőkésítette fel", hogy kaszinómonopóliumot kapott és megkapta az online sportfogadási piacot.

"Az Orbán-rezsim tízmilliárdokat csatornázott át" számára, és most megengedheti magának azt a luxust, hogy a "Rogán-Habony propagandaminisztériummal" karöltve "a kormányzati hazugságpropaganda egyik legfőbb szereplőjévé lépjen elő" - jelentette ki.

egészségügyi államtitkár, egészségpolitika

2015-10-13 22:12:20

Hirdetés

Legfrissebb

AZ ORVOS VÁLASZOL

Szakorvosaink válaszai olvasói kérdésekre

Mielőtt kérdez, keressen orvosaink korábbi válaszai között!

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop