Ónodi-Szűcs Zoltán: teljes offenzíva lesz az egészségügyben

Teljes offenzíva lesz az egészségügyben; koncepció mentén fognak dolgozni, amely már készen van, ebben a legfontosabb, hogy a betegek és ne az egészségügy működtetőinek az érdekeit szolgálják - mondta Ónodi-Szűcs Zoltán új egészségügyi államtitkár a Magyar Időknek adott, hétfőn megjelent interjújában.

Álláspontja szerint csak akkor tudnak pluszforrásokat kérni a költségvetésből, ha változtatnak a rendszeren és az érdekeltségi viszonyokon, mert enélkül "semennyi pénz nem lenne elegendő".

Közölte továbbá, hogy a szakmának a gyógyítással kell foglalkoznia, a háttértevékenységeket más módon, hatékonyabban is lehet működtetni. Meg kell vizsgálni, hogy mekkora egységeket kell, lehet egy helyről átirányítani és nem biztos, hogy térségi vagy megyehatárokban kell gondolkodni.

Az egészségügyi dolgozók életpályamodelljével kapcsolatban Ónodi-Szűcs Zoltán azt mondta, olyan sokféle jogviszonyban dolgoznak ma az egészségügyben, hogy arra nem lehet életpályamodellt építeni. Elmondta még, hogy most már rendet tudnak tenni a kórházi minimumfeltételek terén is, és a jövőben ahhoz kell kötni a működési engedélyeket, hogy az ott dolgozó orvosnak megvan-e kompetenciája. "A jelenlegi leltári jellegű minimumrendelet helyett kompetenciához és tevékenységhez kötött lincencrendszert kell kialakítani" - fogalmazott.

A háziorvosi praxisokkal kapcsolatban Ónodi-Szűcs Zoltán azt mondta, hogy terveik szerint ezekhez számos olyan tevékenységet delegálnak, amelyekért most szakrendelőbe kell menni, ezzel bővítik az alapellátást és eszközrendszerét is.

| egészségügy, Ónodi-Szűcs Zoltán, életpályamodell, kórház, háziorvos
2015-10-19 22:07:47


Válsághelyzet a traumatológiai ellátásban

A Magyar Traumatológus Társaság vezetősége péntekre, 2019. június 21-re, 11 órára összehívta a társaság rendkívüli közgyűlését.


A homoszexualitás nem betegség

Melegnek lenni nem betegség, kezelésre nincs szükség, az úgynevezett konverziós terápiákat pedig be kell tiltani - jelentette ki a német szövetségi kormány egészségü...


Az Európai Bizottság szerint a magyar költségvetés jelentősen eltért az előírttól

Az Európai Bizottság az európai szemeszter szerdán közzétett tavaszi csomagjában figyelmeztetést küldött Magyarország számára, mivel strukturális egyenlegét tekintve...


A Párbeszéd szerint átverés a 2020-as büdzsé

Illúziókeltésnek és átverésnek tartja a 2020-as költségvetést a Párbeszéd, mert az ellenzéki párt szerint a kormány nem azokra a területekre költ, amelyek támogat...


Változatlan a bárányhimlő elleni védőoltás beadásának időpontja

Nincs változás az ősztől kötelezővé váló bárányhimlő elleni védőoltás beadásának tervezett időpontjában, így azt szeptembertől 13 és 16 hónapos korban adják...