Hirdetés

DK: a kormány struccpolitikát folytat az egészségügyben

A Demokratikus Koalíció (DK) egészségügyi kabinetvezetője szerint a kormány struccpolitikát folytat az egészségügyben: nem veszi tudomásul, hogy sok kórházban kevesebb orvos és ápoló dolgozik a jogszabályban előírtnál.

egeszségpolitika, orvosok, betegellátás |

MTI Hírek13

László Imre pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta:
kórházi osztályok, intézetek "sokasága" nem felel meg az úgynevezett minimumfeltételeknek sem, amelyek előírják, hogy szakmánként, ágyszámonként hány orvosnak, szakdolgozónak, illetve milyen műszeres háttérnek kell rendelkezésre állnia ahhoz, hogy az adott terület szabályosan működhessen.

Ez a gyakorlatban túlterhelődést, az ellátás színvonalának csökkenését és bizonytalanná válását jelenti - tette hozzá.

Szavai szerint katasztrófahelyzet rajzolódik ki az egészségügyben az alulfinanszírozottság, a szakemberhiány, a műszerellátottság problémái miatt.

László Imre azt is mondta, hogy bár a Fidesz kijelentette, nem zár be kórházat, ő mégis attól tart, hogy "előidéz egy katasztrófahelyzetet", majd a betegellátás biztonságára hivatkozva erőszakkal belenyúl a rendszerbe és kórházakat zárat be.

A sebészeti ügyeletek átalakításával kapcsolatban László Imre úgy értékelt: a létszámhiány miatt kétséges, hogy a fővárosi kórházakban fogják tudni biztosítani az ügyeleti teameket és a sebészeti osztályok folyamatos működését.

Közölte: a DK februárban mutatja be egészségügyi programját, amelyben leírják, miként tartják megmenthetőnek az egészségügyet, a betegellátást, illetve a strukturális és pénzügyi szempontokat is figyelembe véve.
egeszségpolitika, orvosok, betegellátás

2016-01-17 08:07:42

Hirdetés

Legfrissebb

AZ ORVOS VÁLASZOL

Szakorvosaink válaszai olvasói kérdésekre

Mielőtt kérdez, keressen orvosaink korábbi válaszai között!

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop