Hirdetés

Különadót vetnének ki a brit kórházakban árult cukrozott ételekre és italokra

A brit közegészségügyi szolgálat (NHS) a következő öt évben különadó kivetését tervezi a kórházak kávézóiban és automatáiban megvásárolható cukrozott ételekre és italokra - számolt be róla hétfőn a brit sajtó.

bulvár, táplálkozás, Nagy-Britannia |

MTI Hírek13

Az Independent cikke szerint a lépéssel arra akarják rávenni a látogatókat és pácienseket, hogy kevesebb cukrot fogyasszanak, egyúttal hozzá akarnak járulni az elhízás elleni küzdelemhez.

A 20 százalékos adóból akár évi 40 millió font (16,5 milliárd forint) is befolyhat, amiből az NHS 1,3 millió dolgozójának egészségi állapotán kívánnak javítani.

Első lépésként a cukrozott üdítőket adóztatnák meg, majd 2020-ig fokozatosan sorra kerülnének az egyéb cukros készítmények is - mondta el Simon Stevens, a szervezet vezetője.

Az Egyesült Királyságban a felnőtt lakosság kétharmada túlsúlyos, ami számos egészségügyi probléma - köztük a cukorbetegség vagy szívbetegségek - kialakulásához vezet.

Tavaly októberben David Cameron kormányfő kizárta annak lehetőségét, hogy országos "cukoradót" vessenek ki. A miniszterelnök arra hivatkozott, hogy az elhízás elleni küzdelemnek ennél hatékonyabb eszközei is vannak.

bulvár, táplálkozás, Nagy-Britannia

2016-01-18 14:05:22

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop