Hirdetés

Czibere: idén is bővíthetik a házi segítségnyújtásban részesülők számát a települések

Nincsen kapacitásstop a szociális ellátások terén, a valóban rászoruló emberek idén is tudnak segítséget kapni a bővülő szolgáltatásokon keresztül - közölte Czibere Károly szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár az MTI-vel Békéscsabán, a Magyar Nemzet pénteki számában megjelentekre reagálva.

társadalom, szociálpolitika, házi segítségnyújtás |

MTI Hírek13

Az államtitkár elmondta: 2012. január 1-je óta a szociális főhatóságnak minden év januárjában közzé kell tennie, hogy az adott évben várhatóan mennyi kapacitást és férőhelyet fog finanszírozni.

Hangsúlyozta: három esetben is felmentést lehet adni a meghirdetett keretszámok alól, a Magyar Nemzet cikke ezt nem vette figyelembe.

Az egyik, ha a szociális probléma ellátására kötelezett szerv, az önkormányzat úgy látja, hogy férőhelyet kell bővítenie, és ezt bejelenti a főhatóságnál. A másik, ha európai uniós forrásból bővítik a kapacitásokat. A harmadik pedig ha egyéb érdek merül fel, akkor az úgynevezett méltányossági befogadás révén bővülhetnek a kapacitások - magyarázta.

Hozzátette, mindhárom esetben mérlegelés nélkül be kell fogadni a kapacitást, és bővíteni kell a szociális szolgáltatási férőhelyek számát.

Czibere Károly közölte: egyetlen évben sem történt meg, hogy ne bővült volna a kapacitás, tavaly is csaknem 20 ezerrel nőtt a férőhelyek száma.

A Magyar Nemzet pénteki számában azt írta, változatlan marad a házi segítségnyújtás keretében ellátottak száma idén, a szaktárca által nyilvánosságra hozott keretszámok alapján nem bővíthetik a települések az időseknek otthonukban segítséget nyújtó falugondnoki, tanyagondnoki hálózatot, és a napi egyszeri meleg ételt biztosító szociális étkeztetést sem. A lap cikke szerint nem növelhető ezeken kívül a férőhely a fogyatékossággal élők lakóotthonaiban és a többnyire idős, beteg embereket ellátó, ápolást, gondozást nyújtó intézményekben sem.

társadalom, szociálpolitika, házi segítségnyújtás

2016-01-29 18:28:17

Hirdetés

Legfrissebb

AZ ORVOS VÁLASZOL

Szakorvosaink válaszai olvasói kérdésekre

Mielőtt kérdez, keressen orvosaink korábbi válaszai között!

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop